Kitiltatják a járműforgalmat a majorság területéről
Mik ezek?
XA tanácskozás ünnepélyes pillanatokkal kezdődött: Tyukodi Mirtill márciusban harmadik helyezést ért el a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen. Szabó Zsolt polgármester a Szent István Általános Iskola tanulójának és felkészítő tanárának, Máté Györgynének elismerő oklevelet adott át.
Az önkormányzat 2011 évi pénzügyi teljesítéséről szóló beszámolót Gulyás Csaba könyvvizsgáló értékelte. Elmondta, hogy a dokumentum valós képet nyújt az önkormányzat gazdálkodásáról. A tavalyi évre vonatkozó adóztatási tevékenységről szóló beszámoló szerint az önkormányzat adóbevétele a 2010-es évi kétszerese volt.
A Heves Megyei Önkormányzat egyoldalúan felmondta a Hatvannal kötött társulási megállapodást, amely a Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, valamint a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola közös működtetésére vonatkozott. A két intézmény fenntartása így teljes egészében Hatvan költségvetését terheli, s ennek idei többletterhe 102 millió forint. Az összeget az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásával teremtené elő a testület.
A grémium döntött arról, hogy a szemétszállítást legkésőbb a nyár végéig átveszi az önkormányzat az eddigi szolgáltatótól; tervezik azt is, hogy egy éven belül felszámolják a szelektívhulladék-gyűjtő szigeteket, s más módon kezelik az újrahasznosítható anyagokat.
Várhatóan egy hónapon belül kifüggesztik a főtér rekonstrukciós tervét, amit a lakosság véleményezhet majd – tájékoztatott Szabó Zsolt polgármester. Közölte továbbá, hogy az újhatvani, egyházi kezelésű temetőt átveszi a város. A folyamat részeként már javítják a sírkert kerítését, s gondnokot is megbíztak a terület rendbe tételével.
Immár bizonyossá vált, hogy ez egyik nagy üzletlánc is bekapcsolódik a helyi szociális kártya rendszerébe. Két belvárosi üzletben tizenhat alapvető terméket forgalmaznak majd 25 százalékos kedvezménnyel.
A Műemlék-felügyelet a nagygombosi házak állapotára tekintettel várhatóan kitiltatja a járműforgalmat a majorság területéről, az önkormányzatot pedig statikai felmérés elkészíttetésére és az épületek állagmegóvására kötelezi. Utóbbi több mint kétmillió forintba kerül – közölte a polgármester. Elmondta azt is, hogy a huszonkilencből már csak tíz olyan család maradt, amelyek nem szeretnének elköltözni a gombosi bérleményekből.
A város pályázati forrásból egészségügyi központot szeretne kialakíttatni a kastélykerti volt fiúkollégiumból, míg a Bástya utca zagyva-parti végénél szállodaépítésre alkalmas területet alakítanának ki.
A városi sportuszoda június 15-én bezár, s a munkások rögtön hozzá is látnak a veszélyessé váló tetőszerkezet cseréjéhez. Ezt követően az elképzelések szerint a létesítmény télen és nyáron is fogadná a látogatókat.
Az önkormányzat vezetése rendeletet alkotott a városnév használatáról is: ezt engedélyhez kötötték, s visszamenőlegesen is kérvényezni kell. A városi evangélikus templom ablakainak cseréjéhez 500 ezer forint támogatást szavazott meg a képviselő-testület.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





