Szilvásváradról a brassói vadnyugatra - Dead in Tombstone
Mik ezek?
X
Igazi vadnyugati kép: a hegyoldalon száguld lefelé a négylovas kocsi, rosszarcú banditák üldözik a járgányt. Záporoznak a lövések, a paripák épp csak nem zuhannak a szakadékba. Mindez néhány hete történt, Brassó mellett egy új amerikai western, a Dead in Tombstone című film forgatásán. Az pedig, hogy minden rendben történt, a kocsiban kuporgó hajtónak is köszönhető. Ifj. Dallos Andor szilvásváradi kaszkadőr apró rácsos ablakon át figyelte az eseményeket, és irányította a lovakat, sikerrel.
A fiatalember tavaly a Ben Hur Show Messalajának dublőre volt, e munkának köszönheti a mostanit.
– Az ilyen felkérések kapcsolatokon múlnak – meséli. – A „római melóban” együtt dolgoztam Valentin Vasilescu román kaszkadőrrel, ő keresett meg a feladattal, az én specialitásom ugyanis a fogathajtás. Egy héttel a forgatás előtt érkeztem, hiszen a lovakat is tréningezni kellett: szépen fokozatosan gyakorolni az akciókat. Egy jelentben például az egyik jószág a szalon lépcsőjén áll, miközben tűzpárbaj zajlik körülötte, ehhez is hozzá kellett szoktatni az állatot.
Ifj. Dallos Andoréknak (balról) két jelenet között azért mókázni is maradt idejük. A forgatás közben azonban nincs helye a viccnek, teljes koncentráció szükséges. BEKÜLDÖTT FOTÓ
Andor korábban több filmben, köztük a Hídemberben is dolgozott már, ám ez volt az első komoly amerikai mozija. Mint elmondta: remek volt a munka, összhangban dolgoztak a kellékesek, pirotechnikusok, kaszkadőrök és színészek. A film főszereplői: Danny Trejo, Anthony Michael Hall és Mickey Rourke.
Ifj. Dallos Andor elárulta azt is: a jelmezekben, filmes díszletek között a munka is különleges. Ráadásul a westernhez használt kocsik nem mai darabok voltak.
– Szerintem jó részükkel már a ’70-es években is forgattak, nem egyszer adódott probléma velük. Egyik reggel, amikor kitört egy kerék, viccből azt kérdeztem: hazatelefonáljak-e, hogy küldjenek jó magyar kerekeket? Még én is meglepődtem, amikor azt mondták igen, s másnap már hazai kerekeken, tengelyen hajtottam. Egyedül az én kocsimnak nem volt többé semmi baja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





