Az éremfényesítők ideje jön
Mik ezek?
X
...a Kelemen Attila irányította női vízilabdázók május 14-én, 16-án – és szükség esetén – 18-án a BVSC-vel mérkőznek az OB I-es bajnoki címért. A döntőbe először jutottak be az egriek, akik lendületét ugyan megtörte a válogatott olimpia felkészülése, ám az is előfordulhat, hogy éppen ez kedvez majd a vasutas hölgyekkel szembeni, két győztes meccsig tartó párharcban. Itt legalább – a férfiakhoz hasonlóan – az ezüst már biztos.
A bronzos korszak után az egri hölgyek a bajnoki cím küszöbén állnak FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
...az EKF-Egerfood-Imola OB I/B-s férfi pólózói a B-csoport alapszakasz győzteseként a rájátszásban sem botlanak, két OB I-es csapata lehet a városnak. Ehhez az szükségeltetik, hogy a Tóth Péter vezette garnitúra a rájátszás hat meccsének végén is a nyolcas mezőny élén zárjon.
...az Egri FC NB II-es labdarúgóinak tavaszi menetelése nem törik meg, a Simon Antal vezényelte legénység a tavalyi NB III-as elsőséget követően újabb osztályt válthat. Ez pedig maga lenne a csoda, ugyanis a honi élvonalban legutóbb az 1986/87-es bajnoki évben szerepelt a megyeszékhely csapata, amely jelenleg Jámbor Jánosnak köszönhetően stabil lábakon áll. Öt fordulóval a vége előtt nagy valószínűség szerint a dobogós helyet már nem lehet elvenni Farkas Ádáméktól, a medál színe azonban erősen kérdéses.
...a Tigger Eger néven szereplő floorballozó lányok május 12-én legyőzik a szolnoki kannibálokat, övék lesz a Magyar Kupa. A diadal címvédőként nem sikerült az OB I-ben, ahol a Leitner Tamás felkészítette együttes második helyen végzett.
...az Eszterházy KFSC-Globo Sys NB I/B-s női gárdája hátralévő három mérkőzéséből egyet megnyer, harmadiktól rosszabb nem lehet a Hegedűs Tibor vezényelte társulat. Az ezüstre nincs már esély, ám a bronzos csillogás szinte borítékolható.
...az EKF-Eger-HÉSZ férfi kosárlabdázói szombaton otthonokban ugyanúgy veszik a Baja jelentette visszavágós akadályt, ahogy azt tették előzőleg a Sopronnal szemben, abban az esetben Váczi Péter és Széles-Kovács Gyula legénysége bejut az NB I/B elődöntőjébe. Ott a Bonyhád–Salgótarján kettős győztese vár(hat) a főiskolásokra. Az élvonalat jelentő A-csoportba kerülés is realitásnak számít, amely a Vitai Eger-Fekete Sasok 2004-es bajnoki címe után nyolc év múltán következhet be.
...az Egri Sportcentrum megyei III-as labdarúgó-csapata a pillanatnyi fő rivális, a Gyöngyössolymos otthonából is elviszi a pontokat és a további meccsein is hasonló formát mutat, mint eddig, úgy 2010-hez hasonlóan ismét bajnok lesz.
...az előbbieknek csak a fele valósul meg, akkor is olyan idényt tudhatnak maguk mögött az egri klubok, amire évek múlva is érdemes lesz visszaemlékezni.
Hármas egység jelenti a siker klucsát
Hegedüs Gábor városi sportreferens úgy látja, hogy három terület egysége tette lehetővé az idei egri sikereket. – Az önkormányzat jobban odafigyel a sportolóira, akiknek a pályafutását igyekszik az eddigiektől nagyobb figyelemmel kísérni és plusz anyagi források feltárásával támogatni – közölte a szakember. – A másik rész, hogy a klubok találtak olyan szponzorokat, amelyek a minőségi előrelépést is lehetővé tették számukra. Csapat sportágakról lévén szó a társasági és osztalék adóból származó pénzek kihagyhatatalanok a sorból. Ezek mind közrejátszanak az eredményesebb szereplésben, bármi is legyen a bajnokságok vége.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





