A felszolgálás sok odadást követel, és lemondásokkal jár

– Ön, velem közel egykorúként – jóllehet vendéglátósként, nem pedig vendégként –, ugyanazokat az éttermeket és az abban dolgozó szakmabelieket ismerheti itt, a megyeszékhelyen. A hetvenes években még virultak Egerben a szórakozóhelyek, sőt a Kazamata étterem, borozó és bár is akkoriban nyílt. Miként emlékszik, hogyan került kapcsolatba a vendéglátással?

– Bükkszentmártoni születésűként Bélapátfalván jártam általános iskolába, mert szeretett szülőfalumban megszűnt a tanintézmény. Tőlem három esztendővel idősebb barátom mondogatta mindig, hogy menjek el kitanulni a felszolgáló szakmát. Az ő unszolására kezdtem el ez irányú tanulmányimat 1973-ban a Szilágyiban. Akkoriban az intézmény a gimnáziumi oktatás mellett – szakközépiskolaként – szakmai képzést is végzett. A délutáni órákban volt a kereskedelmi szakképzés, amely megalapozta későbbi munkám, hivatásom. Mások mellett Bóta József, ma már alapítványi iskolaigazgató is tanított, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. A gyakorlati képzésem színhelye az ön által is említett számos vendéglátóhely egyike, a Panoráma Vendéglátó-ipari Vállalat Széchenyi Étterme volt, ahol három esztendőn át voltam tanuló. Később nyolc évet dolgoztam az említett Kazamatában. A Széchenyiből szinte az egész gárdát „felvitték” oda.

– Négy évtizedes munkaviszonyának nagy része azonban a Fehér Szarvashoz kötődik. Milyen érzés itt dolgozni?

– Ha rövid választ kér, azt mondom: megtisztelő. Az üzlet vezetője, Konkoly György mindent megtett azért, hogy ismerjék és szeressék az emberek a Fehér Szarvast határainkon innen és túl. A szakmát 1976-ban szereztem meg, akkor végeztem a vendéglátó ipari iskolában. Az említett nyolc évnyi kazamatás munka, illetve a sorkatonai szolgálat letudását követően, 1984 márciusában kerültem a Fehér Szarvasba. Nagy idő ez a szakmában, ahol inkább csak Jacksonként ismernek. A „Kutyás”, azaz Danyi György nevezett el így, máig nem tudom, miért. Sok a visszajáró vendég, akikkel tartom a kapcsolatot. A szüleikkel egykor ide betérő gyerekek, akiket kézen fogva hozták a szüleik, ma már felnőttek, ők is szülők lettek, és ők maguk vezetik kézen fogva már az apróságokat.

– Harminckét év a Fehér Szarvasban valóban nagy idő. Az említett pincér kollégája, a „Kutyás” pedig történetesen nekem volt osztálytársam a GMSZ-ben. De vajon ő miként kapta ezt a nevet, és a felszolgálói szakmában van-e még? Egyáltalán: vannak még régi öregek? Mi maradt meg a régi „pincérségből”?

– A Gyuri mellett haladó kutyáját ütötte el valaki, úgy tudom, onnan a név talán, és bizony ő is maradt még a régi motorosok közül. Nagyon sok kolléga megfordult itt, a Szarvasban is. Számomra a legfontosabb közülük Kósik Laci, akivel együtt kezdtünk, katonák is együtt voltunk, és ma is együtt dolgozunk..., immár 32 éve. A szakmában vannak még más régi „harcosok”, Hócza János például. Sok lemondással járó, de szép munka az enyém. Az ismertebb vendégekre, de nem csupán rájuk, szívesen emlékezem. Így például Göncz Árpád köztársasági elnök úrra. A világhírű sípmester, Puhl Sanyi talán a baráti körömhöz is tartozik. Konkoly László üzletvezető úrnak pedig nagyon sokat köszönhetek, például azt, hogy hírességeket szolgálhattam ki, minisztereket, egyéb politikusokat.

- A neves emberekkel való találkozások sorába illik a katonai szolgálat időszaka: Kalocsán, a pincér században töltöttem le a másfél éves sorkatonaságnak egy jelentős részét. Később Szentendrére, a tábornoki üdülőbe vezényeltek. Emlékszem, Oláh István volt akkor a honvédelmi miniszter, egy alkalommal lőtt egy őzet, azt szolgáltam fel – vagy tíz társammal persze – számára és más illusztris vendégeknek.

– Hogyan fogadta a nemzetgazdasági minisztertől kapott elismerést?

– Konkoly György üzletvezetőtől származik a javaslat, ami a „hivatal kacskaringóin” végül kitüntetéssé érett. A Facebook-oldalamon oda is írta valaki, hogy „végre már valaki kis ember is kap kitüntetést”. Sokan gratuláltak az elismeréshez. Jóleső, nem várt érzés.

– A mai fiatalok mennek-e még felszolgálónak?

– Fiatalok jönnek, csak nehezen maradnak. Megváltozott a világ... Az ő szemükben ciki ennyi ideig egy helyen dolgozni. Persze, mindig van egy-két fiatal, akiről látszik, hogy komolyan veszi. A többiek nem nagyon. Az iskolák „nyomják kifelé” őket a suliból. Az évek során nagyon sok tanuló megfordult a kezem alatt,  sokan voltak közöttük ügyesek.

– Úgy fogalmazott, a vendéglátás nagyon sok lemondással jár. Milyen plusz kell ahhoz, hogy ezt ne kizárólag lemondásként élje meg az, aki benne van?

– Elsősorban nagyon komoly családi háttér, mert a gyakori távollét, a ki nem számítható munka ezt igényli. Szerencsére nekem ez megadatott. Köszönettel tartozom a feleségemnek, aki szülésznő az ambulancián. Huszonkilenc éve vagyunk együtt, két nagy fiúnk van, mindketten egyetemet végeztek. Egyikük mérnökként dolgozik Szombathelyen, a másik közgazdász Budapesten, egy nagy világcégnél. Ő már nem egyszerűen „könyvel”, hanem inkább maga ellenőrzi a könyvelést. Büszke vagyok a fiaimra, akik a hivatásuknak élnek, s egyelőre a karrierjüket építik. Mi a feleségemmel ingázunk Eger és Bükkzsérc között. Az anyósom idős ugyanis, 82 éves már, és ápolásra szorul. Persze, ebben az egész család segít.

– Milyen a viszonya Egerrel és Bükkzsérccel?

– Nagyon szeretek kint lenni a bükki falucskában: szőlő, kis ház, föld, présház, pince..., szóval itt az idő jól telik. Kis bort is csinálok, bár magam alkoholmentes vagyok. Sima parasztbor, csak kénezem, semmi mást nem teszek bele. Nagyon szép hely Bükkzsérc. Ugyanakkor 14 éves korom óta gyakorlatilag Egerben élek. Szép, sokan dicsérik. Nem vagyok ugyan tősgyökeres lokálpatrióta, de összenőtt velem a város.

– Ez az a rész, ahol a hobbiról szokás kérdezni. Önnek van ilyen?

– Nagyon szeretek horgászni, de mostanában nemigen jutok oda. Fiatalon a foci volt az időtöltésem, aránylag jól is ment, de csak amatőr szinten űztem. Ami a horgászatot illeti: szerettem egyedül is kijárni. Például a recski tóra. Emlékszem, valaki megfogott egy kapitális, 50 kilogrammot nyomó harcsát, amit én hoztam ki neki. Csukákból fogtam szép példányokat magam is, 8 kilogrammosat is. A legnagyobb példánynak ki van készítve a feje, és a présház falát díszíti, együtt egy szürke marha trófeával. A horgászatra jellemző „magány” időnként a szőlőben is elérhető.

Névjegy:

Név: Liktor Csaba, a Fehér Szarvas Étterem üzletvezető-helyettese
Született: 1958. november 10., Bükkszentmárton
Család: nős, felesége, Borbála szülész az egri várandós ambulancián, két felnőtt gyermek (Csaba 27 éves mérnök, Balázs 22 éves közgazdász) édesapja
Iskolái: Bélapátfalvi Általános Iskola, Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kereskedelmi Szakközép- és Szakiskola
Munkahelyei: egri Széchenyi Étterem 1976-ig (iskolai gyakorlóhely); Kazamata Étterem 1984-ig (közben sorkatonaság a kalocsi pincér században); 1984. március 1-jétől Fehér Szarvas Étterem
Kedvelt időtöltése: gazdálkodás, szőlészkedés, horgászat, korábban a foci