Megnyílt előtte a világ

– A Mátraalján nőttem fel, Adácson. Imádtam ott gyereknek lenni! Vágytam persze hajdanán a városba, ugyanakkor mégsem börtönnek éltem meg a falusi életet, sokkal inkább felszabadítóan hatott rám. Nyugodtan sétálhattam például mezítláb, anélkül, hogy bárki furán nézett volna rám – vág bele történetébe.

Sok-sok állata volt a kis Bécinek, nem szokványos gyerekkedvenc háziállatok is, mint libák, gyöngytyúkok, nyulak. Ezeket mind ő gondozta, éppúgy mint kutyáját, Daisy-t. Elég hamar szembesült azzal, milyen élete van a mezőgazdászoknak: a falusi lét minden munkáját megtanulta, egyebek között a kaszálást is.

Béci igen sokoldalú életet él felnőttként: jártas a földrajzban, a kommunikációtudományban – tanította is ezeket a ma már egyetemként működő egri főiskolán –, továbbá rengeteget utazik családjával, túrákat szervez, s cikkeket ír azokról a tájakról, ahol megfordult, tapasztalatokat gyűjtött. Tevékenységének magjait azonban már gyermekkorában elvetette...

– Gyerekként is tudtam, hogy újságíró és földrajztanár leszek. Anne Frank naplójának hatására magam is naplót írtam, innen származik az írás szeretete. Az utazás, a jövés-menés is igen hamar beköszöntött az életembe: suli után sokszor a Kékestetőre tekertem a bringámmal. Ezután egyre nagyobb távok érdekeltek, s egyre többet akartam látni a világból, ami meg is nyílt előttem.

Mivel Béci úgy érezte, nem forgácsolhatja szét az energiáit, szelektált: a számára legfontosabb tevékenységeket választotta végül, hogy azokat teljes szívvel végezhesse.

– Egyszerű falusi gyerek voltam, aki szeretett például olvasni, focizni a barátaival. Nem rajongok a futballért, de akkor az utcabéli srácokkal nagyon jó volt játszani az utca kellős közepén – emlékszik vissza. – Jó közösség volt Adácson. A művelődési házban néptánc- és társastánccsoportunk is volt, s moziba is gyakran jártam.

A turisztikai újságírót kifaggatjuk arról is, milyen jelzőkkel illetné gyermekkori önmagát.

– Rossz, lázadó voltam, ám tisztelettudó és nagyon jó tanuló is. Extro- és introvertált is voltam és vagyok. Egyszerre vágytam a kellemes értelemben vett magányra a padlástéri szobámban, ahol olvashattam, netán rock-, blues- vagy népzenét bömböltethettem, de arra is, hogy pezsgés vegyen körül. Mindkettőre sort kerítettem, és ez most is így van.
Béci rosszcsont énjéből is kapunk azért ízelítőt.

– Amikor a felnőttek tüzet raktak, a haverjaimmal elbújtunk a bozótosban, s üres chemotoxos flakonokat dobáltunk a tűzbe, melyek nagyokat robbantak, de volt, hogy majdnem el is találtak valakit – közli mosolyogva. – Tizennégy évesen a Gárdonyi kolijában – Egerben, a Foglár úton – előfordult, hogy nem engedtek ki minket a barátaimmal. Mi viszont vágytunk a T-Rexbe, a Malibuba, az akkori menő szórakozóhelyekre. Így hát egyszercsak kifűrészeltük a rácsokat, s kiszöktünk. Olyan is volt, hogy a lánykoliból a lányok lepedőn leereszkedtek, s mentünk bulizni. Jászárokszálláson és Gyöngyösön is gyakran megfordultunk a diszkóban. Ezenfelül mindig történt velem valami: ötször törtem el a karom gyermekkoromban, s volt, hogy egy barátom véletlenül beverte a fejem a pad táskaakasztójába, nekem meg betört a koponyám...

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Béci már gyermekkorában tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként. Álmai valóra váltak FOTÓ: BERÁN DÁNIEL
[/caption]

Béci azt is elárulja, nagyon sokat köszönhet a szüleinek, akik bár szigorúak voltak, sosem korlátozták őt, s lazán kezelték a csínytevéseit is. Nem ítélték szobafogságra, s szabadságszeretetre nevelték őt.

– Édesapámról a Bojtorján zenekar sorai jutnak eszembe, amikor a városba költöztem: „Én csak azt kívánom, bármi lesz is, hogy ember légy, fiam!” Azt hiszem, sikerült megfelelnem a tanácsának.

Kérdésünkre Béci megosztja velünk azt is, az utazás iránti szeretetét apai nagypapájának köszönheti, aki sokat járt-kelt lehetőségeihez mérten. Édesanyja sokat betegeskedett és gyógyult Mátraházán. Busz híján sokszor az erdőn keresztül látogatták meg őt. Béci hamar ráérzett a természet adta lehetőségekre, s ki is használta azokat. A biciklizés és a túra mellett tájfutással és síeléssel is szívesen foglalkozott, az utóbbira 4 éves korában édesapja és nagypapája közös erővel tanította meg.

Fizikából is jeleskedett

Barna Béla (42) édesapja agronómus, édesanyja varrónő, van két húga. A családjával él a Szépasszony-völgyben, ami ideális számukra, hiszen egyszerre éri őket a falusi és a városi hangulat. Béla édesapjától gyermekkorában megtanulta, hogyan kell betonozni, fát ültetni, így ezek ma sem esnek nehezére. A sokoldalú férfi jó szívvel emlékszik vissza általános iskolai tanáraira, kedvenc tantárgya az irodalom és a földrajz mellett a fizika volt, melyből megyei versenyt is nyert a szakember. Béla varrónő édesanyja sok akkoriban divatos ruhát megvarrt fiának, aki így „sportosan elegáns” darabokban róhatta a falu utcáit.