mi lehet ez?

2020.11.28. 19:42

Rejtélyes fémobjektumra bukkant egy állatszámláló helikopter Utah-ban

Vadjuhokat számoltak a magasból a vadőrök Utah állam délkeleti, kieső részén, amikor szokatlan tárgyra lettek figyelmesek, mely a vörös sziklák között bukkant fel.

A BBC hírportálja azt írta, a 3,6 méter magas tárgyon semmilyen jelzést nem találtak.

„Sok évnyi repülés alatt ez volt a legkülönösebb dolog, amivel találkoztam”

- mondta el a KSLTV helyi csatornán Bret Hutchings pilóta.

„A helikopteren utazó biológus vette észre először a fémtárgyat, azt mondta, meg kell néznünk”

- folytatta a pilóta, aki szerint a monolit tömböt „valami újhullámos művész” vagy a 2001: Űrodüsszeia című, 1968-as Stanley Kubrick-film egy rajongója állíthatta föl. A filmben idegen civilizáció üzenetét hordozza egy fekete monolit tárgy.

Utah állam repülésbiztonsági hivatala a múlt héten tette közzé a négyszögletes fémobjektum képét, egyben azt is írták, hogy „a hatóság dönti el, szükséges-e további vizsgálat”.

„A szövetségi kezelésben lévő területeken tilos engedély nélkül építményeket vagy műalkotásokat állítani” – közölte a hivatal, az objektum pontos helyét azonban nem adták hírül, mivel félő, hogy felfedezők indultak volna a monolit tömbhöz, ami az eltévedés veszélyével járt volna.

Eddig senki sem jelentkezett, hogy ő állította volna fel a fémtömböt a sivatagban.

A legtöbben arra tippelnek, hogy szobrász alkotása lehet, néhányan John McCracken minimalista művész (1934-2011) keze nyomát vélik benne felismerni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik