szélsőségek nélkül

2020.02.14. 16:10

A menyasszonyok többsége hagyományos ruhát választ

Szakértők szerint a megfelelő ruha kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kell venni: a viselője személyiségét, az esküvő hangulatát és helyszínét is.

Hétfőn vette kezdetét a Házasság hete. Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Ha már egy pár eljut addig, hogy összeházasodik, akkor az egyik legfontosabb kérdés, hogy miben, milyen ruhában álljon az oltár elé.

Halász Éva öltözéktervező a Duna Televízió Család-barát című műsorában elmondta, a menyasszonyi-ruhatrendek nem változnak évente. Bár jelennek meg új irányok, hiszen egyik évben a buggyos ujjú, hosszú pelerines hátrészű, míg másik évben a lapos ujjú csipkés ruhák a divatosak. Azonban az a tapasztalat, hogy a kevésbé szélsőséges ruhákat választják a menyasszonyok.

Beszélt arról is, hogy az évek során a menyasszonyi ruhák esetében az optikai fehér szín eltűnt, a helyét átvették a pezsgőszínű, tört fehér színárnyalatok. Egy-két divatház 2020-as kollekciójában azonban megjelennek már a halványzöld árnyalatú ruhák is.

Mezei Dóra, a Cross & Field ruhaüzlet tulajdonosa kiemelte, hogy vőlegények esetében körülbelül ötévente változnak a ruhatrendek, amelyek leginkább a színt és a modellt érintik. Jelenleg a legnépszerűbb öltönyök a kék színűek, különböző árnyalatokban, de már Magyarországon is kezd elterjedni a sötétzöld és a bordó színű öltöny.

A ruhaválasztásnál az is fontos, hogy a menyasszony és a vőlegény is a saját személyiségéhez illő ruhát válasszon – emelte ki Halász Éva. Ruhaválasztásnál arra is figyelni kell, hogy milyen lesz az esküvő hangulata, illetve hogy hol lesz megtartva a szertartás és az azt követő rendezvény. A kiválasztott ruhában több órát kell eltölteni, így a kényelem sem elhanyagolható szempont.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik