Járvány

2020.03.21. 19:36

Így piacozzon biztonságosan a koronavírus-járvány idején

A koronavírus-járvány okozta helyzetben kiemelten fontosak a helyi termelői piacok, itt ugyanis helyben, utazás nélkül elérhetőek a kiváló minőségű magyar élelmiszerek.

A Nébih összegyűjtötte a legfontosabb gyakorlati tanácsokat biztonságos üzemelésükhöz. A tanácsok elsősorban az árusoknak szólnak, de a vásárlói oldal is talál köztük megszívlelendő tippeket írja a mindmegette.hu.

A termelők:

  • A kistermelő esetében is alapkövetelmény, hogy csak olyan személy vegyen részt az élelmiszer előállításában és forgalmazásában, aki egészséges, valamint a vele egy háztartásban élő sem mutat fertőzésre gyanús tüneteket.
  • A kistermelők, árusítók az árusítás ideje alatt fokozottan és rendszeresen folyóvízzel mossanak kezet, ahol ez nem megoldható, ott kézfertőtlenítő gél vagy kendő alkalmazása javasolt.
  • Az árusító asztalokat ne szorosan egymás mellé, hanem legalább 1-2 méteres távolságra helyezzék el. Rögzített asztalok esetén is ügyeljenek a megfelelő távolságra a helykiosztáskor.
  • A zárt térben rendezett piacoknál kerülni kell a zsúfoltságot. Érdemes szakaszosan beengedni a vásárlókat a piac területére és/vagy megkérni őket, hogy a szabadban várakozzanak, amíg sorra kerülnek. Itt javasolt a gyakori szellőztetés.
  • A szabadban tartott piacok esetében is fontos, hogy elkerüljék a szoros sorban állást, a vásárlók tartsák meg egymás között az 1 méteres távolságot.
  • A sokak által látogatott helyeken kézfertőtlenítő vagy egyszer használatos kesztyű kihelyezése javasolt.
  • A vásárlók részére érintés nélkül használható kézfertőtlenítőszer adagoló kihelyezése indokolt a bejáratoknál és az árusító térben, valamint a vásárlói vizesblokkokban.
  • A vásárlók és árusítók szociális helyiségeinek takarítási, fertőtlenítési gyakoriságát növelni szükséges.
  • Élelmiszerek, árucikkek, eszközök és berendezések:

  • Alapvető elvárás valamennyi árusított élelmiszer (zöldségek, gyümölcsök is) szennyeződéstől, cseppfertőzéstől való védelme, amely biztosítható például a termékek lefedésével és/vagy légterelő plexivel ellátott pult használatával.
  • Feltétlenül kerülendő a termékek érintése erre a vásárlók figyelmét is fokozottan fel kell hívni.
  • Az értékesítést végzők a csomagolatlan élelmiszerek esetében használjanak fogóeszközöket vagy eldobható kesztyűt, nylon zacskót a termék átadásakor.
  • Fokozottan és rendszeresen tisztán kell tartani a vásárlók által gyakran érintett felületeket.
  • Figyelmeztető felirat kihelyezése a vásárlók részére, hogy a közvetlen fogyasztásra szánt zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás előtt mossák le!
  • Pénzkezelés:

  • Meg kell akadályozni, hogy a termékek közvetett kapcsolatba kerüljenek a pénzzel.
  • Célszerű a pénz kezelésének és az áru kezelésének teljes szétválasztása. Nem megfelelő az a gyakorlat, hogy ez az egyszer használatos kesztyű folyamatos levételével, majd ismételt felhúzásával történik.
  • Nagyobb forgalmú helyen javasolt, hogy külön személy adja ki a terméket, míg más vegye el a pénzt.
  • Borítókép: illusztráció

    Ezek is érdekelhetik