család

2019.12.13. 15:00

Mészáros Árpád Zsolt már várja első unokáját

A négygyermekes édesapa rajongásig szereti a gyerekeit, ezért mindig igyekszik minél több közös élményt szerezni velük. Hiába élnek sokan egy fedél alatt, a színész mégis annak örülne a legjobban, ha végre bővülne a család.

Korábban az Operettszínház művésze vesedaganattal küzdött. Szerencsére sikerült legyőznie a súlyos betegséget, abban az időszakban azonban nem tudott akkora figyelmet szentelni a szeretteinek, mint amennyit kellett volna. Egy kissé eltávolodott a legnagyobb fiától, Bendegúztól is. A kapcsolatukat csak évekkel később tudták rendezni, de ma már együtt is élnek.

Nem egy klasszikus apa-fia viszony volt a színész és az első gyermeke között Bendegúz tinédzserkoráig. Onnantól kezdve valami megváltozott: végre részei lettek egymás életének. „Sokáig nyomasztott, hogy sokkal kevesebb időt tudtam együtt tölteni a fiammal, mint amennyit kellett volna. Megviselt az állapotom, leginkább egyedüllétre vágytam. Nem tudtam, mi lesz a betegségem végkimenetele. Azonban annál nagyobb öröm számomra, hogy Bendegúzzal rendkívül szoros lett köztünk a kötelék az elmúlt években” – kezdte a Hot! magazinnak a népszerű művész, aki elárulta: imád nagy családban élni.

Fotó: Hot!

„Sokan élünk egy fedél alatt: Bendegúz élete szerelmével, Őze Laura Albával, én a párommal, és van, hogy a többi gyermekem is jön hozzánk. Egy többgenerációs házban élünk, tökéletes mozaikcsaládként működünk. Fantasztikusan jó így együtt! Szeretem, ha körülvesznek a szeretteim” – mesélte az Operettszínház sztárja.

MÁZS nem éri be pusztán azzal, hogy folyamatosan együtt lehet a gyermekeivel: ő már unokázni szeretne!

„Alig bírok várni! Bendegúz nagyon szereti Laurát, és boldogsággal tölt el, hogy látom, mennyire kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. A fiam 23 éves, úgy érzem, készen áll az apaságra, én pedig szeretném már a karomban tartani az unokámat”

– árulta el a magazinnak a színész.

Árpád hihetetlenül büszke mind a négy gyermekére. Csak azt tartja szem előtt, hogy mindegyik csemetéje megtalálja a boldogságot, hogy sikeres felnőtt váljon belőlük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!