Nehezen jutott tovább a Vasas

2024.02.28. 22:00

Magyar Kupa: a Ferencváros büntetőpárbajban nyert Debrecenben

Több mint tízezren látogattak ki a debreceni Nagyerdei stadionba, ahol a DVSC a Ferencvárost fogadta. A parázs hangulatú Magyar Kupa találkozón a rendes játékidőben nem született döntés, a Ferencváros pedig nem csak középső védőjét, de vezetőedzőjét is kiállítás miatt veszítette el a második félidőben.

MW

A nyolcaddöntőben igazi rangadót hozott a DVSC és a Ferencváros mérkőzése a pályán és a lelátón egyaránt. A képen a Loki tábor bemutatója

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A Gera Zoltán által először pályára küldött másodosztályú Vasas nem bírt a vármegyei első osztályban szereplő Mezőörsi KSE-vel, az 1-1-es eredmény után a büntetőpárbajban is csak büntetőpárbajban tudott továbblépni az angyalföldi együttes. Ami az élvonalbeli csapatokat illeti, az MTK, a Kisvárda és a Kecskemét is simán jutott tovább másodosztályú ellenfelükkel szemben. A címvédő Zalaegerszeg a keddi játéknapon esett ki a sorozatból a Diósgyőr otthonában.

A mezőörsi csapat szurkolói a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Mezőörs KSE – Vasas FC mérkőzésen 
Fotó: Krizsán Csaba / Forrás: MTI

Büntetőkkel jutott tovább a Ferencváros

A bajnoki címvédő FTC az első félidő hajrájában kezezés miatt, a VAR segítségével megítélt 11-esből szerzett vezetést, a második játékrész elején azonban rögtön emberhátrányba került, mert Abena lerántotta a kapu felé meginduló Dominguest. A hajrához közeledve a Debrecen is büntetőhöz jutott, ugyancsak kezezés miatt, Bárány előbb hibázott, majd a kipattanót már berúgta. 

Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetőedzője elvesztette a fejét, a játékvezetővel kiabált, visszafogni sem lehetett, ezért piros lapot kapott.

Nem változott az eredmény, hosszabbítás következett, melyben már kevés érdemi esemény történt. A tizenegyeseknél egyik ferencvárosi játékos sem hibázott, ugyanakkor Kocsis Dominik lövését kivédte Varga Ádám. 

Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 3-5
Nagyerdei Stadion. 10 371 néző. Vezette: Karakó Ferenc.
Gól: Bárány (81.), illetve Pesic (45+1.)
Kiállítva: Abena (Ferencváros, 46.)

Magyar Kupa, további szerdai eredmények

Mezőörsi KSE – Vasas 1-1, büntetőkkel 4-5

Kozármisleny – MTK Budapest 0-3

Veszprém FC – Kecskeméti TE 0-2

Tiszakécske LC – Kisvárda FC 0-3

Csütörtökön játsszák

Szentlőrinc – Nyíregyháza Spartacus

Újpest FC – Paksi FC

Április 10-én pótolják a Ferencváros-DVTK mérkőzést a labdarúgó NB I-ben 

A bajnoki találkozót a címvédő FTC Olimpiakosz elleni Konferencia-liga párharca miatt halasztották el a 21. fordulóban. A 18 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. Az FTC hátránya egy pont a tabellán az éllovas Pakssal szemben úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Diósgyőr a nyolcadik helyen áll a 12 csapatos OTP Bank Ligában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!