gyöngyös

2018.11.18. 20:35

Fiatal vállalkozók tanácskoztak Gyöngyösön

A kapcsolatépítés és a digitalizáció az igazi kihívás.

H. É.

Köszöntőt mondott (balról) dr. Zsarnóczky Martin, Tóth Viktória, a Fivosz megyei alelnöke, Horváth László honatya, Hiesz György polgármester, Báry Péter, a VOSZ megyei elnöke Fotó: Cz. T.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) legnagyobb rendezvénye a Fiatal Vállalkozók Hete, amely hazánk aktív fiatalságát és vállalkozó rétegét megmozgatja. Az idei programsorozat már a tizenegyedik volt a sorban, amelynek a kilenc vidéki állomása közül az egyiknek ez alkalommal is a mátraaljai város adott otthont. A Fivosz Heves megyei koordinátora kiemelte, hogy a tavalyi esemény után ezúttal szeretnék a partnerséget, a vállalkozói kapcsolatépítést és a tagok egymásnak való bemutatkozási lehetőségét elősegíteni.

– Ebben az esztendőben is eljöttek tapasztalt helyi vállalkozók a közönség soraiba, akik szívesen osztották meg sikereiket és nehézségeiket, ezzel is támogatva azt a fajta vállalkozói tudástranszfert, amely a digitalizáció folyamatai mellett a legnagyobb kihívásokat jelenti ma az egész világon – fogalmazott dr. Zsarnóczky Martin, a Fivosz koordinátora.

Köszöntőt mondott (balról) dr. Zsarnóczky Martin, Tóth Viktória, a Fivosz megyei alelnöke, Horváth László honatya, Hiesz György polgármester, Báry Péter, a VOSZ megyei elnöke Fotó: Cz. T.

A rendezvényen az előadók a város és a térség fiataljait igyekeztek megszólítani a kapcsolatépítés és a vállalkozások sikereinek bemutatása révén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!