2020.01.07. 17:30
Jogerős ítélet született az életveszélyes testi sértést okozó vádlottak büntetőügyében
Az Egri Törvényszék előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott a testi sértés bűntette miatt indult büntetőügyben.
Forrás: Shutterstock
Az Egri Törvényszék hétfőn előkészítő ülést tartott az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt fiatalkorú K. R. O. I. rendű vádlott és társa ellen indult büntetőügyben – tájékoztatta portálunkat dr. Puskás Csilla törvényszéki sajtószóvivő.
Az előkészítő ülésen mindkét vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlottak
beismerő nyilatkozatát elfogadta, és ítéletet hozott.
A törvényszék az I. rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy év nyolc hónap fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, melynek a végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette, és megállapította, hogy az I. rendű vádlott a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll, míg a bíróság a II. rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2018. május 21- én 02 óra körül Horton szóváltásba keveredtek T. R. sértettel. Amikor a konfliktus dulakodásig fajult, a sértett megpróbált elfutni a helyszínről, azonban a vádlottak rövid távon utolérve fellökték őt, és a földre kerülő sértettet bántalmazni kezdték.
Az I. rendű vádlott a sértettet többször fejbe rúgta, míg a II. rendű vádlott a sértett alsó testrészeit rugdosta. A további bántalmazásnak a helyszínen jelen lévő más személyek közbeavatkozása vetett véget. A bántalmazás következtében T. R. sértett súlyos sérüléseket szerzett, melyek együttes gyógytartama 3-4 hét azzal, hogy a koponyán belüli vérzés sérülés a sértettnél közvetetten életveszélyes állapotot eredményezett.
A bíróság ítélete mindkét vádlott vonatkozásában jogerős.