Vádemelés

2020.04.02. 09:38

Életveszélyes sérüléssel járt a piaci verekedés Hevesen

Testi épség elleni, valamint a köznyugalmat sértő bűncselekmények elkövetése miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség öt személlyel szemben, akik többeket bántalmaztak a hevesi piactéren.

Heol

Az öt, lakberendezési tárgyak alkalmi árusításával foglalkozó vádlott rokona egymásnak, közülük hárman férfiak, ketten pedig nők – tájékoztatta portálunkat dr. Szalóki Zoltán főügyész.

2019. június 29-én hajnalban egy furgonnal érkeztek a Jászságból a hevesi piacra azért, hogy ott árusítsanak. Miközben kipakolták az árujukat, észrevették, hogy a közelükben egyikük lánya és annak férje szintén elfoglalt egy standot.

Mivel a vádlotti társaság hosszabb ideje haragban állt a párral, rövid időn belül szóváltás támadt a kereskedők között. Ennek során a terheltek szidalmazták a sértetteket, majd az egyre durvább vita hevében rájuk támadtak. Közrefogták a két embert, akiket közösen ütöttek és rugdaltak, miközben egyikük a védekező fiatalasszonyt ököllel orrba vágta, aminek következtében a nőnek eltörött az orrcsontja. A férj próbálta védeni a házastársát, de az apósa – azért, hogy megakadályozza ezt – kivette a kocsijából a motoros fűkaszája fémből készült nyelét, és azzal leütötte a férfit. Földre került rokonát ezután tovább akarta bántalmazni.

Ekkor a sértettek két segítője odaugrott és megpróbálta lefogni őt, azonban ez nem sikerült nekik, mert a vádlott erőteljesen forgatta az alumínium nyelet, amivel többször is eltalálta a körülötte állókat.

A bántalmazás következtében – melynek csak a rendőrség kiérkezése vetett teljesen véget – a leütött férfi életveszélyes koponyasérülést szenvedett, a többiek részben súlyos, részben könnyebb sérülésekkel kerültek ki a verekedésből.

A Heves Megyei Főügyészség a jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló I. rendű vádlottat – a családfőt – életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, emellett két rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, míg társait súlyos testi sértés bűntettével és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja.

A főügyészi tájékoztatás szerint a vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az I. rendű vádlottal szemben főbüntetésül végrehajtandó, két további elkövetővel szemben felfüggesztett szabadságvesztést, a bántalmazásban tevőlegesen részt vevő nőkkel szemben pedig pénzbüntetést szabjon ki, emellett kötelezze a terhelteket az eljárásban felmerült csaknem egymillió 800 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában