bűnügyek

2021.10.01. 07:00

Tiltott piramisjáték: a 15 vádlottból 10 beismerő vallomást tett az Egri Törvényszéken

Eredetileg tizenöt vádlottja volt annak a kiterjedt bűnügynek, amelyben a hét elején tartottak tárgyalást az Egri Törvényszéken. A Heves Megyei Főügyészség piramisjáték szervezése bűntettének elkövetésével vádolta meg őket.

Szalay Zoltán

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Egri Törvényház 018-as tárgyalótermében történtekről Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, a törvényszék sajtószóvivője tájékoztatta a Heolt. Elsőként azt közölte, hogy tíz terhelt – a IV., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII. és XIV. rendű vádlottak – a januárban megtartott előkészítő ülésen a vád szerinti cselekmények elkövetését beismerte, s így velük szemben már jogerős döntés született. Ennek köszönhetően már csupán öt ember ellen folytatódik az eljárás.

A vádirat azt tartalmazza, hogy több mint egy évtizede, még 2010. augusztusában az E... Ltd. nevű cég egy internetes oldalon befektetési célú arany vételével megvalósítható pénzügyi befektetési lehetőséget hirdetett meg. Az oda belépőknek a vállalkozás kedvezményes aranyvásárlási módozatot kínált. A program résztvevőinek legfőképpen ezt a lehetőséget kellett népszerűsíteniük, széles körben ismertté tenniük.

A rendszerbe érkezők a belépési díjat befizető új tagok után kreditpontokat kaptak, amelyeket euróra lehetett átváltani. A kreditpontért kapott euró azonban kizárólag aranytömb vásárlására volt fordítható az erre készített szabályzat szerint. A belépési díj 540 euró volt.

A vádhatóság hivatalos dokumentuma szerint a marketingprogramban való részvételhez a belépőknek meghatározott feltételeknek kellett megfelelniük. Ezek sorába tartozott a programban való regisztráció egy webüzleten keresztül, ezt követően rendelés leadása hétezer euró értékben, s legalább egy rendelési kupon összegének a befizetése, ami 540 euró került. Ez magában foglalta egy egygrammos aranytömb értékét, valamint előleget a nagyobb méretű befektetési aranytömbökre, mindezeken túl az internetszolgáltatás negyven eurós díját.

Felállítottak a szervezők egyebek között egy rendelési asztalt, amely négy szintet foglalt magában, mégpedig fordított piramis alakzatban. Ezen az asztalon tizenöt vásárlói rendelés helyezkedett el. Az egyes szintek felülről lefelé szerveződtek, a vásárlók rendelését pedig minden esetben balról jobbra helyezték el.

A rendelési asztalok első szintjén nyolc, a másodikon négy, a harmadikon kettő, míg a negyediken egy rendelés állt. Az összes újonnan beérkezett rendelést az első szintre tették.

Mindez azt jelentette, az első ciklus teljesítéséhez arra volt szükség, hogy a belépő szervezzen be a programba két személyt, valamint ez a két személy további két-két polgárt, így haladva egészen addig, amíg a tábla meg nem telt és ketté nem osztódott. A második ciklus teljesítése akkor valósulhatott meg, amikor a már betelt táblából további személyek kerültek át a tagok folyamatos beléptetésével. Az első táblába 15 személynek kellett belépnie.

A vádirat a nyomozás adatai alapján rögzíti azt is, hogy a programban valós pénzügyi befektetési lehetőség tulajdonképpen nem volt, a belépő tagok sem új terméket nem állítottak elő, sem pedig új szolgáltatást nem nyújtottak. Annyi volt mindössze a feladatuk, hogy két befizető személyt hozzanak a rendszerbe. Így azután az egész cselekedetsor kitalálói és végrehajtói kizárólag a ciklusok során belépő emberek pénzét gyűjtötték össze, s osztották ki a korábbi belépőknek, illetve vásárlóknak.

A Heves Megyei Főügyészség megállapítása értelmében E. Sz. elsőrendű vádlott ismertette meg 2010 augusztusában Magyarországon ezt a rendszert többek között a másod- és harmadrendű terheltekkel. Utána ők kezdték el mindennek a népszerűsítését az országban. A program magyarországi szervezése során minden kérdésben E. Sz. tartotta a kapcsolatot a két társával, akik legalább száz személy belépési díját vették át készpénzben.

Az is kiderült, hogy az elsőrendű terhelt több személynek hozott jutalom karórát és ő döntött arról, hogy a programban úgynevezett gyorskuponnal is lehet regisztrálni. Ezentúl ő szervezte a program keretében megvásárolt aranylapok külföldi tárolását. Egy alkalommal még előadást is tartott az aranylapok németországi tárolási helyére kiutazó magyar tagoknak. A vádhatóság álláspontja szerint a vádlottak valamennyien aktívan részt vettek az újabb tagok toborzásában, s a program népszerűsítésében.

A vádemelést követően került a büntetőügy az Egri Törvényszék elé.

– Az Egri Törvényszéken az E. Sz. és társai ellen piramisjáték szervezésének bűntette miatt indult büntetőeljárásban a szeptember 27-én megtartott tárgyaláson a bíróság ezúttal meghallgatta mindazokat a vádlottakat, akik esetében a büntetőeljárás még folyamatban van, emellett öt tanú is vallomást tett – tudatta a Heol kérdésére Hoszné dr. Nagy Tímea. A sajtószóvivő a közléséhez hozzáfűzte: a bíróság a tárgyalást november 29-ére elnapolta, azon a napon szintén tanúkat hallgat meg. A következő tárgyaláson sem várható még az ügy befejezése, mivel számos tanú meghallgatására van szükség az ügyben – zárta a tájékoztatását Hoszné dr. Nagy Tímea.

Mások pénzét gyűjtik, osztják szét

A Büntető Törvénykönyv a XLI. fejezetében a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények között szabályozza a piramisjáték szervezése elnevezésű bűntényt. A 412. szakasz értelmében az valósítja meg, aki mások pénzének előre meghatározott formában történő, és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül, vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek. Ez bűntett, amit három évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni a jogforrás. A játék lényege a mások pénzének összegyűjtése és szétosztása. A cselekmény előbb-utóbb azt eredményezi, hogy a tagok egy meghatározott része kárt szenved.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában