Szerződést szegett

2022.09.15. 09:37

Költségvetési csalással vádolják az Eger közeli falu polgármesterét

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének elkövetésével vádolja az Egri Járási Ügyészség egy a megyszékhelyhez közeli helység polgármesterét.

Sz. Z.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Heves Megyei Főügyészség csütörtöki sajtóközelménye arról szól, hogy a vádirat szerint a községvezető  a szerződésben foglalt céloktól eltérően foglalkoztatott egy alkalmazottat. A falu önkormányzatának képviseletében két, a települését érintő külön-külön projekt támogatására megállapodásokat kötött a Heves Megyei Kormányhivatal helyileg illetékes Járási Hivatalával. Az azokban foglaltak értelmében a helyhatóság közfoglalkoztatási jogviszony keretében összesen 35 álláskeresőt foglalkoztathatott. Ezeknek az embereknek a közfoglalkoztatási béréhez és az azt terhelő szociális hozzájárulási adóhoz összesen több mint 35 millió forint támogatást nyújtott a hatóság. A kérelmekhez becsatolt munkatervek mindkét szerződés esetében részletesen megjelölték azokat az ellátandó feladatokat, amelyek támogatására a vádlott a költségvetési támogatást igényelte. A megállapodások továbbá tartalmazták azt is, hogy a támogatás nyújtására a kérelemben megfogalmazott célok és feladatok megvalósítása érdekében kerül sor.

A nyomozás és a vizsgálat megállapítása szerint ezek után a terhelt mindkét projektre külön-külön közfoglalkoztatási szerződést kötött egy személlyel, akit segédmunkás munkakörben kívánt foglalkoztatni. A polgármester azonban a férfit nem a szerződésekben megjelölt projektek keretében, hanem ténylegesen máshol, a helyi múzeum létrehozásánál és kiállítási anyagának bővítésénél alkalmazta. Az a tevékenység azonban nem kapcsolódott a munkatervekben meghatározott teendőkhöz.

A település önkormányzata az illető közfoglalkoztatása kapcsán a Heves Megyei Kormányhivatal által nyújtott támogatásból összesen egymillió 539 ezer 100 forint támogatást kapott, amely pénzeszközöket a helyhatóság a megkötött szerződésben írtak megszegésével a jóváhagyott támogatási céloktól eltérően használt fel.

A vádhatóság álláspontja az, hogy a vádlott a cselekményével az említett összeggel egyező vagyoni hátrányt idézett elő a költségvetésben. Az Egri Járási Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó  költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyben, s a vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta a polgármester ellen. Arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendeljen el az önkormányzattal szemben a kapott egymillió 539 ezer 100 forint támogatás erejéig vagyonelkobzást.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában