Tabletek a szolfézsórákon

2020.01.30. 08:29

Országosan egyedülálló projektet próbálnak ki az egri zeneiskolában

Országosan ­egyedülálló szolfézsoktatást segítő programmal tanulnak tavaly október óta az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola növendékei.

Sz. M. L.

Táblagépekkel a szolfézs sem unalmas

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Gulyás László, a zeneiskola igazgatója elmondta, az intézmény élen jár az innovatív fejlesztések terén.

– Egy fejlesztőcéggel közösen egy éve dolgozunk az applikáció megvalósításán. A projekt lényege, hogy a kodályi hagyományokra épülő szolfézs­tanítást kiegészítjük új, korszerű oktatási formák használatával. Ez egy országosan egyedülálló kezdeményezés. A 2019/20-as tanévben kísérleti és fejlesztési fázisban működő alkalmazással táblagépeken, játékos formában szerzik meg a gyerekek az elméleti tudást – részletezte.

Táblagépekkel a szolfézs sem unalmas Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

A húsz eszközzel induló projekt alkalmas arra, hogy akár az iskola összes csoportja használhassa a programot, hiszen minden óra elején a tanulók egyéni kódjukkal lépnek be, melyen keresztül a tanterv anyagait is elérik.

– Ez az élményközpontú képzési forma tökéletes arra, hogy a zeneiskolai növendékek az informatika nyújtotta lehetőségeket kihasználják – hangsúlyozta Gulyás László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában