2023.05.15. 12:58
Évezredes időutazásra csábítanak a Tisza-tó partján + fotók
Minden tóparti teleülésre eljut majd a tárlat.
Évezredes időutazás címmel nyílt kiállítás Kiskörén
Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap
Megnyílt az Évezredes időutazás a Tisza-tó partján című kiállítás Kiskörén, a Ring-a-tó rendezvényházban hétfőn. Magyar Csilla, Kisköre polgármestere elmondta, ötven éves idén a Tisza-tó.
– Ötven esztendő minden és mindenki életében meghatározó, így a településünk életében is. Az értékeink, a múltunk arra predesztinál, hogy bemutassuk azt. Most minden a tóról szól, idén és jövőre is – taglalta. A tárlatról szólva elmondta, vándorkiállítás, mely minden tó menti településre eljut majd.
Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője hozzátette, még emlékszik az ötven évvel ezelőtti hangokra, melyek kissé negatívan szóltak arról, hogy lesz-e létjogosultsága a kialakítandó tónak.
Évezredes időutazás a Tisza-tó partján című kiállítás megnyitója Kiskörén
Fotók: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap– Azóta bizonyított a Tisza-tó, kitett magáért. Minden Tisza-tavi településnek komoly értékei vannak, ezek láthatjuk most itt – emelte ki. Aláhúzta, fontos, hogy minél több gyerek lássa ezt.
Dr. Mester Edit, a Kiss Pál Múzeum igazgatója, a tárlat összefogója elmondta, az alapgondolatuk az volt, hogy a településeknek egyformák az értékei. Megjelennek a tárlatban régészeti, történeti és néprajzi kincsek, s minden korszakból válogattak. Kialakítottak egy retro szobát is, ahol a 70-es évek tárgyai jelennek meg.