VÍZILABDA

2019.01.24. 14:51

ZF: életben maradt BL-remények

Dabrowski nagyon boldog, hogy sikerült nyerni.

Fenyves Balázs

Decker Ádám (7) főszerepet vállalt Belgrádban Fotó: Lénárt Márton

Simának indult, nyögvenyelősen alakult, de végül győztesen hagyhatta el Belgrádot szerdán este a ZF-Eger férficsapata.

Négygólos vendégelőnynél nem sokan gondolták volna, hogy Decker Ádám tizenhat másodperccel a meccs vége előtt érkező találata hozza meg a várt három pontot. Márpedig így történt, a Crvena zvezda ugyanis három perccel a végső dudaszó megszólalása előtt először vezetett. Szerencsére ez sem zavarta meg a ZF-Eger együttesét, így, bár fogcsikorgatva, de fontos győzelmet aratott a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A lemez pedig forog tovább, kihasználva legalábbis, hogy a magyar OB I. hétvégi fordulójában pécsi vendégszereplés következik, egy nappal előbbre hozva a találkozót ma este játssza le PVSK elleni bajnokiját a társaság. Belgrádból így tegnap már egyenesen a Mecsekaljára utaztak Gyárfás Tamásék, ahol 19 órától az A csoport jelenlegi harmadik helyén álló gárdája ellen sem vár könnyű párharc a ZF-re.

Mester(i) mondatok

Alekszandar Filipovics (CZ): – Ez volt eddig a legjobb meccsünk, és nagyon kevésen múlott, hogy meglepetést szerezzünk. Ezzel együtt is elégedett lehetek a fiúkkal, mert tényleg közel álltunk egy nagyon szép eredményhez.

Dabrowski Norbert (ZF): –Nagyon tiszteljük a szerb vízilabda és a Crvena zvezda hagyományait, de nekünk most ezt a három pontot mindenképpen meg kellett szereznünk. Végül ez nehezebben sikerült, mint ahogyan meccs közben kinézett, azonban a lényeg, hogy összejött, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy sikerült.

Decker Ádám (7) főszerepet vállalt Belgrádban Fotó: Lénárt Márton

A férfi Bajnokok Ligája A csoportjának 7. fordulójában:

CRVENA ZVEZDA (szerb)–ZF-EGER

12–13 (1–3, 2–4, 5–3, 4–3)

Belgrád, 300 néző. V.: Petronilli (olasz), Mustata (román)

ZVEZDA: Kralj – Tankosics 1, MAKSZIMOVICS 3, Burszacs 1, Perkovics, VASZICS 4, Bitadze 1, Martinovics, Ilics, Popovics, Sulc 2, Radovics. Edző: Alekszandar Filipovics

EGER: Csiszár B. – GYÁRFÁS 3, DECKER Á. 2, RASOVICS 3, Vlahopulosz 2, Murisics 1, HOSNYÁNSZKY 2. Cs.: Valics – Lukács D., Avramovics, Sánta, Kürti D., Biros B. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton

Az eredmény alakulása: 0–2, 1–2, 1–3, 2–5, 3–7, 4–8, 5–9, 7–9, 7–10, 11–10, 11–12, 12–12, 12–13

Gól–emberelőnyből: 11/5, ill. 8/6

Ötméteresből: –, ill. 1/1

Kipontozódott: Ilics a 19., Decker Á. a 32. percben

Következik: Pécsi VSK–ZF-Eger, péntek, 19.00

A 7. forduló további eredményei:

A csoport:

FTC–Brescia 8–8

Barceloneta–Steaua Bucuresti 11–8

Dinamo Moszkva–Pro Recco 5–14

B csoport:

Szolnok–Mladost Zagreb 11–8

Spandau–Hannover 15–9

Verona–Jadran Split 9–8

Dubrovnik–Olympiakosz 10–6

Az A csoport állása

1. Pro Recco 7 7 – – 100–48 21

2. Barceloneta 7 5 1 1 78–61 16

3. Brescia 7 4 2 1 60–48 14

4. FTC 7 4 1 2 75–63 13

5. ZF-Eger 7 3 – 4 69–87 9

6. Dinamo Moszkva 7 2 – 5 71–70 6

7. Steaua Bucuresti 7 1 – 6 47–79 3

8. Crvena zvezda 7 – – 7 34–88 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában