AUTÓSPORT

2019.03.27. 16:48

Eger rali: egy nagy hiányzó is akad

A hagyományokkal ellentétben az Országos Rali Bajnokság első futama nem a szlovák bajnokság része, de a hétvégén így is 168 autót láthat a közönség. A mezőny ugyanolyan erős, mint a korábbi években. A csúcskategóriába tartozó R5-ös autókból 19 vesz részt a 14. Credobus Eger ralin.

Surányi Géza

A háromszoros abszolút magyar bajnok Kazár Miklóst nem láthatja a közönség. Skoda Fabia R5-ös azonban lesz

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Lénárt Márton

A 1-es rajtszám a tavalyi abszolút bajnokot, Hadik Andrást illeti meg, aki negyed századdal ezelőtt még Trabanttal indult a bajnokságban, 2016 óta azonban a tulajdonában lévő R5-ös Ford Fiestával versenyez. Az autónak ez lesz a huszonhatodik versenye. Hadik legfőbb bajnoki riválisa, Turán Frigyes ugyancsak saját csapatának Fordjával áll rajthoz, amely egy évvel fiatalabb, mint ellenfele autója. Mivel az idei évtől a versenyzők szabadon választhatnak rajtszámot, Frici a 33-assal indul az Eger ralin, holott közvetlenül a bajnok előtt hajt fel a Dobó téri startdobogóra.

A bajnoki táblázat alsó fokán végző Vincze Ferenc a 9-es rajtszámot választotta, aki márkát ugyan nem, de csapatot váltott. Az idei évtől egy 2018-as fejlesztésű Skoda Fabia R5-ös versenygépet bérel a Korda Racingtől, amellyel az előző évben Kazár Miklós versenyzett. Ez sajnos azt is jelenti, hogy ezúttal a háromszoros abszolút magyar bajnokot nem láthatjuk. Hazatér azonban többéves külföldi szereplés után Botka Dávid és ifj. Érdi Tibor. A korábban az Európa-bajnokságon jeleskedett versenyzők egyaránt Skoda Fabia R5-ös autónak szavaztak bizalmat.

A háromszoros abszolút magyar bajnok Kazár Miklóst nem láthatja a közönség. Skoda Fabia R5-ös azonban lesz Fotó: Lénárt Márton / Heves Megyei Hírlap

A felsorolt indulók mindegyike jelentős eséllyel pályázik a dobogós helyekre. Hasonló céljai vannak Velenczei Ádámnak, aki egy „nullkilométeres” Citroen C3-as versenyautóval áll rajthoz. Ebből a típusból mindössze 25 darab készült eddig, a szécsényi versenyző a 21-es karosszériaszámú autót hozza el a megyeszékhelyre.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az elmúlt évben létrejött Peugeot 208-kupa, ahol az egyforma autóval versenyző volánpörgetők között csak vezetési tudás dönt. A francia típusból összesen tíz szerepel a nevezési listán. A tavalyi Eger ralin és a Mátrai-hegyiversenyen megcsodált Porschét ismét láthatja a közönség, ugyanis Rafael Tamás talpra állította a tavaly ősszel történt törés után.

Mivel a 14. Credobus Eger rali egyben a Közép-európai Zóna Trófea (CEZ) nyitófutama, négy külföldi páros is leadta a nevezését. Egyikük a 65. életévében járó Igor Drotár, aki egy Skoda Fabia R5-öst kormányoz.

Érdekességek a nevezési listáról

1 – Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5)

4 – Igor Drotár, Imrich Ferencz (Skoda Fabia R5)

5 – Botka Dávid, ? (Skoda Fabia R5)

7 – ifj. Érdi Tibor, Kovács Szabolcs (Skoda Fabia R5)

9 – ifj. Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5)

19 – Velenczei Ádám, Zsíros Gábor (Citroën C3 R5)

33 – Turán Frigyes, Bagaméri László (Ford Fiesta R5)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában