vízilabda

2020.04.08. 16:35

Nevelés szorgalommal és szeretettel – véli az egri vízilabda edző

A Pócsik, Gyulavári páros növendékeként Tóth Kálmán olyan biztos lábakon nyugvó alapokat kapott, amelyek a mai napig meghatározták a munkáját. Az Egri Vízilabda Klub utánpótlás trénere, egyben a magyar ifjúsági fiú válogatott szakvezetője az Edző az edzőről, avagy ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást című sorozatunk aktuális szereplője.

B. Cs.

Tóth Kálmán sok hasznos tanáccsal, útmutatással szolgálhat tanítványainak, akik most a partra kényszerültek Fotó: Lénárt Márton

Fotó: Huszar Mark

– Játékosként a legtöbb időt a Pócsik Dénes, Gyulavári Zoltán kettőssel dolgoztam, az alap tőlük származik – kezdte Tóth Kálmán. – Aki valaha is játszott Pócsiknál, az tudja, hogy kőkeményen, következetes szigor mellett rengeteg munkát végzett minden csapatával. A kor szellemének megfelelően ez értendő a szárazföldi edzésekre és a vízben végrehajtott feladatokra egyaránt. Mivel mi itt Egerben a kisebb termetű pólósokhoz tartoztunk, ehhez igazodva az edzőink arra törekedtek, hogy a gyorsaság, a dinamika, a sebesség és a sok mozgás kerüljön előtérbe. Ez adódott a testalkatunkból, így az ehhez idomuló játékstílust tudtuk megvalósítani. A technika, a taktika és minden egyéb fejlődésével ma már másképp készítik fel a gyors játékra a pólósokat.

Immár edzőként Tóth Kálmánnak volt szerencséje együtt dolgozni Gerendás Györggyel és Horkai Györggyel, az utánpótlás válogatottnál végzett munkája során belelátott, hogy anno Benedek Tibor miként irányít, vagy Cseh Sándor milyen stílust képvisel. Legutóbb arról győződhetett meg, hogy a lányoknál kapitány Biros Péter hogyan vezényel.

Tóth Kálmán sok hasznos tanáccsal, útmutatással szolgálhat tanítványainak, akik most a partra kényszerültek Fotó: Lénárt Márton

– Ők mindannyian fantasztikus játékosok voltak, és az is egyértelműen kitűnik, milyen tisztelettel és odaadással vannak a vízilabda iránt, továbbá milyen szeretettel viszonyulnak tanítványaik felé – sorolta a szakember. – Ezen felül valamennyien adnak valamit pluszt abból a kivételes szakmaiságból, amit játékosként láthattunk tőlük. Hogy ebből mi marad meg nekem? Az, hogy látom, ők is nagy szorgalommal és szeretettel viszonyulnak a sportághoz, az adott csapathoz. Ez nemesebbé tesz, és megerősítést nyújt ahhoz, hogy mivel valami hasonlót képviselek magam is, valószínűleg jó úton járok, noha közel sem voltam olyan jó játékos, hova tovább olimpiai bajnok, mint az említett személyek.

A klubedzőként és szövetségi kapitányként Izraelben nyolc évet töltött szakember külföldön szerzett tapasztalatait kiválóan tudja hasznosítani.

– A technikában, a tudományban, a sportági elemekben és a sportág specifikus mozgásokban minden változik. Ezt imádom követni, szeretem kutatni. Szerencsém van, hogy járhattam Európa uszodáit, mint junior válogatott edző, vagy korábban, mint az egri csapat edzője. Ezekből az utazásokból mindig el lehetett lesni valamit, egy-egy új elemet, legyen szó a belgrádi vagy a barcelonai uszodáról, vagy éppen az olaszországi edzőtáborról. Ezeket szeretem hazahozni és alkalmazni a csapataimnál. Az jó, hogy jelenleg több idő nyílik a kutatómunkára, most például annak néztem után, mi volt a kuwaiti világbajnokságon. Persze, lelkes vagyok, de a naponta egy-egy félórára elszomorodik az ember. Egy edzőnek mindig a tervezés a lényeg, hogy tudjon építkezni, ám mivel jelenleg nem látni az alagút végén a fényt, ez nem tölt el jókedvvel senkit. Ha már ősszel újra lesz lehetőség a munkára, már összeteszem két kezem.

A járvány miatti intézkedések miatt alaposan beszűkített lehetőségekkel rendelkező vízilabdázók azért minden héten kapnak új feladatot.

– Major Attila erőnléti edző kolléga összeállít egy kondicionális gyakorlatsort, amit vagy írásos formában vagy videón eljut valamennyiükhöz, hogy házi feladatként végezzék el. Hamarosan bevezethetjük az edzésnaplót, hogy visszajelzés jöjjön arról, mindenki megcsinálja azt, amit kérünk tőlük. Viszont mivel a 2019/2020-as bajnokságnak már valószínűleg búcsút inthetünk, ezért mindez a következő idényre történő felkészülést szolgálhatja majd. A válogatott szerepvállalást illetően is szörnyű ez az időszak, mert az ifiknek augusztusban nem lesz világbajnokság. Ám mi, sportolók, edzők sosem adjuk fel! Előre kell tekinteni, mert ez adja meg az erőt a most még teljesen bizonytalan folytatáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában