LABDARÚGÁS

2020.05.08. 17:59

Az Egerszóláti SK-nál egyébként is elátkozott ez az idény

Az éllovas Mátraderecske lehetőségéről, a lehetséges edzőmeccsekről és a negyven év óta először megélt állapotról is beszélt a heol.hu-nak a megyei II. osztályú bajnokság címvédőjének edzője a 2019/20-as pontvadászat idő előtti lezárásának apropóján.

B. Cs.

Linninger István: – Nagyon várjuk a folytatást Fotó: Lénárt Márton

Fotó: Huszar Mark

– Több mint negyven éve vagyok a pályán, de még nem fordult elő, hogy aktuális csapatom majd fél évre tétmeccs nélkül maradt volna – fogalmazott Linninger István.

– Ebben a helyzetben nem születhetett jó, mindenki számára elfogadható döntés. A teljes emberiség megosztottan áll a vírussal kapcsolatban, ugyanez igaz a sporttársadalomra is. Van, aki játszani szeretne, és akad, aki nem. Az utolsó meccsünk előtt azt mondtam a játékosaimnak, készüljenek fel arra, hogy valószínűleg sokáig nem lépünk pályára. A privát véleményem az, ha minden szempontot figyelembe veszünk, akkor nem dönthetett másképp az MLSZ. Azzal együtt sem, hogy rengeteg érdek sérült, sok csapatnál csalódottak most. Bár közhely, de tény, az egészség a legfontosabb. Nem is a koruknál fogva kevésbé veszélyeztetett játékosokról van szó, hanem bizonyos értelemben a kollektív felelősségről – fejtette ki véleményét az edző.

Linninger István: – Nagyon várjuk a folytatást Fotó: Lénárt Márton

A 2018/2019-es bajnokcsapat egyik trénere (a kispadon ifj. Horváth László a társa) ezzel együtt nagyon sajnálja az élen álló mátraderecskei csapatot, mert szerinte az élet hatalmas lehetőséget vett el a gárdától. Az Egerszóláti SK-ra nézve nem jár ilyen következményekkel a küzdelemsorozat kényszerű lezárása.

– Nekünk a rengeteg sérülés és a komoly műtétek miatt elátkozott volt az idei évünk – folytatta Linninger István. – Ettől függetlenül megvoltak a céljaink, szerettük volna, ha fiataljaink a tavasz során rutint szereznek, és úgy indulhatunk neki a következő szezonnak, hogy van 15 meccs a lábukban. Ám ezzel együtt a mezőny első részéből bennünket ér a legkevesebb hátrány.

Az edzésekkel kapcsolatban szavazást tartott a csapat. Mindössze hárman jelezték, hogy nem kívánnak részt venni a tréningeken, vagyis összejönnek majd, illetve a városi kispályás bajnokságban folytatják a szereplésüket.

– Minden bizonnyal játszunk majd edzőmeccseket is, akadt már érdeklődés ez ügyben. Viszont ezzel még várnánk két-három hetet, meglátjuk, hogyan alakul addig a helyzet. Egyébként ez sem jár kisebb kockázattal, mint egy bajnoki! Bízunk abban, hogy a következő szezon gond nélkül elindulhat, és végig is mehet majd. Nagyon várjuk – mint szerintem mindenki – a folytatást, addig is minden csapatnak jó egészséget kívánunk! Mielőbb szeretnénk velük a pályán találkozni! – fejezte ki óhaját Linninger István.

Így zárult a megyei II. osztály

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában