Labdarúgás

2023.01.13. 16:09

A gólkirályi címre pályázó poroszlói csatár a kocsmát is bezárta, csak hogy futballozhasson

Már csak két találat hiányzik ahhoz Kállai Renátónak, hogy elérje a 400 gólos határt. A Poroszló SE 21 éves támadója eddig 290 mérkőzésen volt 398 alkalommal eredményes.

Bódi Csaba

Kállai Renátó (balról) nem nagyon engedi, hogy a védők megelőzzék

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Kömlőről nem egyszerű meghódítani a világot, de nem is lehetetlen. Pádár Ildikónak például sikerült. Az FTC kézilabdázója Európa-bajnoki címig, olimpiai és világbajnoki ezüstérmig jutott. Hasonló babéroktól messze áll a dél-hevesi településen élő Kállai Renátó, abban azonban hisz a futballista, hogy nem a megyei II. osztály lesz számára a csúcs a pályafutást illetően. 

– Idényközben azért nem igazoltam még el Poroszlóról magasabb osztályba, mert nagyon szeretnék felnőtt szinten is gólkirály lenni, ami remélem, sikerül – mondta Kállai Renátó. 

– Hívtak több helyre, így például Besenyőtelekre és Hevesre, de a tavaszt még mindenképp Poroszlón töltöm. Nagy vágyam a megyei „Aranycipő” elnyerése, ehhez pedig jó lenne legalább olyan teljesítményt nyújtani és minimum annyi gólt szerezni, mint az elmúlt félévben.

A Tisza-parti klub támadója a 2022/23-as bajnoki év őszi szezonjában 14 bajnoki mérkőzésen 21 gólt jegyez.

Legtöbbször a mátraballaiak vonulhattak középkezdéshez Kállai-gól után, az MSE kapuját négyszer vette be a 6–2-re megnyert meccsen. Pedig három nappal korábban még jegelni kellett bucira dagadt lábát.

– A tiszanánai teremben aláfordult a bokám, így szerdán még erősen kérdéses volt, hogy szombaton játszhatok-e a ballaiaknál – emlékezett a futballista. – Szerencsére azonban tudtam vállalni a játékot és noha közel sem voltam százszázalékos állapotban, szinte féllábbal rúgtam négy gólt. Mondanom sem kell, hogy emiatt ez a mérkőzés számított az őszi legemlékezetesebbnek.

A gyors és jól cselező Kállai Renátó az építőiparban dolgozik, míg korábban vendéglátózott. A focit azonban nem előzheti meg semmi.

– A helyi kocsmában pultosként foglalkoztattak, amikor egyszer a meccs miatt néhány órára bezártam a helyet, hogy elmehessek meccsre. Szóltak, hogy segítsem már ki a csapatot egy félidőre, és én eleget tettem a hívásnak. 

Nagyon szeretem ezt a játékot, vele együtt a poroszlói közösséget, ezért vállalok áldozatot a futballért. Jó lenne magasabb szinten is kipróbálni magam, de az még a jövő kérdése. 

Most arra figyelek, hogy legalább annyi gólt lőjek, mint az ősszel és a csapat fentebb lépjen a jelenlegi 7. helyről. Amennyiben az új igazolások bevállnak és nem lesznek létszámgondjaink, az első ötbe kerülést reális célnak látom – zárta szavait Kállai Renátó.

A Heves vármegyei II. osztály góllövőlistájának élcsoportja

21 gólos: Kállai Renátó (Poroszló)
15 gólos: Fekete Viktor (Petőfibánya)
13 gólos: Nagy Bence Gergő (Mátraderecske)
12 gólos: Surjánszki Mátyás (Egerszólát), Szecskó Máté (MSE-Mátraballa)
11 gólos: Csóka Róbert (Mátraderecske), Riczkó Balázs (Heves II.-Hevesvezekény)
10 gólos: Nagy Lajos (Poroszló), Oláh Krisztián Miklós (Apc), Vidra Róbert (Visonta)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában