Atlétika

2023.06.03. 11:02

Világrekord a füzesabonyi futóval: az első 50 méteren hárman tévedtek el

Juhász Sándor addig babrált a zenelejátszójával, míg egy jelzést nem figyelt és ez következménnyel járt.

B. Cs.

Juhász Sándort (031) a Boxutcában köszöntötték

A Füzesabonyi SC ultrafutója, Juhász Sándor nyerte a téglási Jótékonysági Sportgála keretében lebonyolított 8. Tündérfutás és Gyermeknap 10,5 kilométeres számát. A Tündérkör Alapítvány szervezte versenyen 43:06 perc volt a győztes ideje. A kezdés azonban teljesen más sejtetett...

– A nagy forgalom miatt eléggé későn érkeztünk meg a Hajdú-Bihar vármegyei városba – mondta Juhász Sándor. – A rajtot követően próbáltam az előttem lévők tempóját tartani, de addig babráltam a zenelejátszómmal, míg egy jelzést nem figyeltünk. 

Ez pedig azt jelentette, hogy az első 50 méteren eltévedtem, miként így járt másik két társam is. Szerintem ez világrekord! 

A nagyon meleg időben aztán az első négy kilométer erős tempója után sikerült élre állnom, ami kitartott a célig. A tökéletesen szervezett eseményen az eredményhirdetés után két különdíj talált gazdára. Az egyik Nagykéri Gyuri barátomat illette, aki mindhárom távon (3,5 km, 7 km, 10,5 km) rajthoz állt. 

Juhász Sándor megköszönte az önkéntesek, segítők munkáját, majd hozzátette: büszke arra, hogy Tündérkör Alapítvány tagja lehet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában