Labdarúgás

2023.07.14. 16:00

Eger SE: edző is lesz a visszatérő védő

Játszott már az Egri FC, az Eger Sportcentrum és az Eger SE színeiben is Kaszás Norbert, mi több, újra a vármegyeszékhelyi klub színeiben szerepel a 40 éves védő.

Bódi Csaba

Kaszás Norbert (elöl) két fronton is erősítést jelent

Forrás: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

A visszatérés részleges módon már a tavasszal megtörtént, ugyanis az egyesület öregfiúkcsapata leigazolta a bekket, aki két meccsen szerepelt az ezüstérmet szerzett együttesben. Az ismét piros-kékbe mezbe bújt futballista a Heves vármegyei I. osztályban legutóbb a 9. helyen végzett gárdával kezdte meg a felkészülést, miután elköszönt az Egerszalók SE-től. „Kaszi” ezúttal azonban már nemcsak a pályán belül tesz meg mindent az ESE-ért, Nagy Krisztián vezetőedző mellett dolgozva asszisztens edzőként is segíti a csapatot, amelynek tagjai nem a nulláról indultak.

– A sok kiadott futást teljesítették a játékosok, akik már három hete mozgásban vannak, így mondhatjuk, hogy egész jó állapotban tértek vissza – közölte Nagy Krisztián a klub honlapján. 

– A csapat mintegy 80 százaléka egyben marad, ami jó alapot adhat a megkezdett munka folytatására. Érkezőink ezen a szinten mindenképpen minőséget jelentenek, míg az eddig meghatározó játékosaink közül két távozóról beszélhetünk. Lakó Zsoltra családi elfoglaltságai miatt nem számíthatunk, míg Halász Máté az NB III.-as csapat helyett Egerszalókot választotta. Rajta kívül Fabók Dániel döntött a váltás mellett, míg Terjék Dénes és Császár Dániel tanulmányai miatt Budapesten folytatja.

A felkészülés jegyében

Edzőpartnerként az U19-es Eger SE, a Szirmabesenyő, a Mezőkövesd U19, a Mezőkeresztes, az Ózd, a Pásztó és a Szent Pál Akadémia jelent majd ellenfelet.

Új igazolásként Kaszás Norbert mellett Szent-Ivány Szilárd is az érkezők listáját gyarapítja. A 20 éves kapus a Gyöngyösi AK gárdájától érkezett, továbbá az utánpótlásból is fentebb léptek fiatalok a vármegye I.-es gárdához. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában