Labdarúgás

2023.08.06. 12:58

Egerszalókról kilenc év múltán távozott az alapember

A szezonindító főzés egyben búcsúvacsorát is jelentett az Egerszalók SE-nél.

Bódi Csaba

Neumann Gábor (20) 2014 és a 2023 között szerepelt az Egerszalók SE színeiben

Forrás: Beküldött fotó

Hétvégi nyitányként hétgólos edzőmeccset játszottak a szalókiak Hevesen. A villanyfényes vendégjáték során 4–3-ra győztek a látogatók úgy, hogy a hazaiak részéről Balázs Lázár (2) és Besenyei Ferenc volt eredményes, míg az Egerszalók találatait Montvai Tibor (2), Szecskó Máté és Ficzere Péter szerezte. A 22 éves Szecskó a Mátra SE csapatától érkezett a nyáron.

A felkészülési mérkőzést követő napon hazai környezetben tartott idénynyitó főzést a Heves vármegyei I. osztályban legutóbb 4. helyen végzett legénység.

A játékos-edző, Montvai Tibor eközben egy visszavonuló játékosról is hírt adott. Neumann Gábor ugyanis elköszönt a klubtól, szögre akasztotta a cipőjét. A 29 éves futballista kilenc évet húzott le a szalókiaknál, ahol 206 tétmérkőzésen lépett pályára és ezeken 17 gólt szerzett. 

A búcsúszavak mellett a társak által aláírt is mezt is kapott a távozó labdarúgó, akinek az egyesület részéről nagy köszönettel tartoznak a klubhűségért és a csapatért tett szolgálataiért.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában