Kézilabda

2023.12.09. 11:53

Eszterházy SC: a profi mentalitás eredménye

A papírformát hétgólos különbségű győzelemmel igazolták az egri egyetemisták a sereghajtó szegedieknél lejátszott párharc során.

Heol.hu

Losonczi Anna (a labdával) először kapott szerepet a felnőttcsapatban

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A női NB I/B 12. fordulójának mérkőzésén: 

SZEGEDI NKE–ESZTERHÁZY SC 27–34 (15–16)

Szeged. V.: Gál, Ludvig.
ESC: Kiss-Gadányi 1 – Zákányi 3, Iván E. 3, Vass V. 8, Gazsovics 2, Babinszky 5, Szentkeressy-Kovács R. 4. Csere: Kozma T. 2, Mrkva (kapusok), Bernát 2, Tóth G. 1, Pint L. 2, Soltó, Simon A. 1, Losonczi. Edző: Farkas József.
KIÁLLÍTÁSOK: 6, ill. 10 perc.
HÉTMÉTERESEK: 4/5, ill. 5/5.

Az első játékrész kiegyenlített küzdelemről szólt úgy, hogy egy-egy góllal az egriek játszottak előnyben. Az ESC-nek azzal együtt sem volt könnyű feladata, hogy a tabella utolsó helyén álló gárda otthonában szerepeltek. A szünetre ennek fényében egygólos előnnyel vonulhattak a vendégek, ami azt jelezte, hogy szoros, kiélezett második félidő vár a csapatokra.

A sormintát követve indult a második játékrész, azonban most is érezhető volt a fordulópont. 

Megrázta magát a csapat, magasabb sebességre kapcsolt és szép fokozatosan ellépett ellenfelétől. Kiváló egyéni teljesítményekre akadt példa a kapuban, ahogy elől és hátul is. A szebb napokat is megélt szegediek otthonában egyértelműen a győzelem volt a cél, ami sikerült a Eszterházy SC-nek. A diadal szervezett, remek csapatmunka eredménye a megfogyatkozott, ám annál nagyobb hittel rendelkező egyetemistáktól.

FARKAS JÓZSEF: – Igazi csapatmunka eredménye a győzelem, rendkívül büszke vagyok a lányokra. Egytől egyig kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő, legyen szó a kapusokról, a védekezésről vagy támadásról. 

Külön extrát nyújtott a nyolc gólt szerzett Vass Víta. 

Természetesen hibák ezúttal is akadtak, de ezekre jól reagáltunk, azonnal tudtuk rendezni a sorokat. Erőben jobban bírtuk a végét, ennek is köszönhető a nagyobb különbségű győzelem. Emellett igazi profi mentalitást hoztak a játékosaim, amire elképesztően nagy szükségünk lesz a szezon további részében. Külön gratulálok Losonczi Annának és Soltó Julcsinak, akik ezúttal mutatkoztak be a felnőtt csapatban – szerepel a klub honlapján.
KÖVETKEZIK: Eszterházy SC–Tempo KSE, Eger, Eszterházy csarnok, december 16., szombat, 18.00.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában