Gyász

2024.02.27. 19:33

Életének 97. évében elhunyt Eger Örökös Bajnok úszója

A szenior úszók percekig tartó, szűnni nem akaró tapssal ismerték el az örökös szenior úszóbajnok pályafutását – írtuk 2021-ben Kiss Ágnesről.

Kiss Ágnes (1927–2024) igazán otthon érezte magát a vízben

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Az 1927-ben született Ági néni nevéhez fűződött a három évvel ezelőtti rendezett szenior verseny legmeghatóbb jelenete.

„Ezúttal nem állt rajthoz, de jelenlétével megtisztelte a résztvevőket. Virágcsokorral köszöntöttük a dobogó tetején, ugyanis a verseny követő napon töltötte be 94. életévét. A szenior úszók percekig tartó, szűnni nem akaró tapssal ismerték el az örökös szenior úszóbajnok pályafutását” – mondta akkor Kripkó Zoltán, aki immár az Egri Senior Úszóklub elnöke, amelynek színeiben Kiss Ágnes megannyi medált szerzett.

Hogy egész pontosan hányszor állt dobogóra pályafutása során? Nem tudni. Azt viszont bizonyos, hogy 2013-ban Örökös bajnoki címet kapott a 18 év alatt nyert 62 aranyérme elismeréseként.

Polgármesteri köszöntés a 90. születésnap alkalmával
Forrás: Korsós Viktor

Erről a Heves Megyei Hírlapban így írtunk 11 esztendővel ezelőtt.

„E nélkül már nem lehet élni”. Kiss Ágnes úszás iránti függősége 82 esztendeje, vagyis négyéves kora óta tart. A sportolásra ösztönzést édesapjától kapott szenior versenyző vélhetően fel is nézett az égre, am ikor a Hajdúszoboszlón lebonyolított veteránviadalon átvehette a honi szövetség Örökös Bajnokának, egyben az országos szeniorbajnokság legjobb vegyesúszójának járó elismerést. A szenior ob-kon 18 év alatt 62 aranyérmet szerzett sportoló utóbbi két elsősége 100 m gyorson és 100 m háton azon a hajdúsági eseményen született, amelyen a megtisztelő díjat átadták számára. A hét öt napján alkalmanként 1000 métert tempózó Ági néni idei eredménylistáját a torinói Világjátékokon 200 m vegyesen világcsúccsal koronázta meg, míg az eindhoveni Európa-bajnokságon 50 m pillangón ért elsőként célba. A hollandiai kontinensviadalon két ezüstérem is „becsúszott”, ami talán a versenyidőszak végén jellemző szerényebb teljesítőképességre vezethető vissza. Mit ne mondjunk! Ez legyen a legnagyobb gondja az egri Kiss Ági néninek így, nem sokkal túl 86. születésnapján – immár Örökös Bajnokként.”  

Az öt világbajnoki cím és tíz Eb-arany birtokosa a maga a ritmusában most hosszú vizekre tempózott. Ahogy azt tette hosszú földi pályája során is.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában