2022.10.13. 18:52
A doni hősök emléke előtt tisztelegtek a gyalogezred Dobó téri emléktáblájánál
A Történelmi Vitézi Rend, a Hun Fokos Szövetség és a Szent György Lovagrend hősökre emlékező ünnepségén a szervezők képviseletében Juhász Szabolcs mondott beszédet csütörtökön délután az egri Dobó téren.
Illusztráció
Forrás: Beküldött
A megemlékezés résztvevői a Magyar Királyi Dobó István 14. Honvéd Gyalogezred Dobó téri emléktáblájánál előbb elénekelték a Himnuszt, majd meghallgatták az ünnepi szónokot.
Juhász Szabolcs beszédében a hazáért való feltétlen és gondolkodás nélküli áldozatkészség fontosságáról beszélt. Mint fogalmazott, a ma emberéből kiveszni látszik a hősiesség, egyfajta deheroizálás folyamatának lehetünk tanúi. Fájlalta azt, hogy már megemlékezni is elfelejtünk lassan a hősökről, mely gondolatával az ünnepségen résztvevők szolid létszámára utalt.
A szónok megemlékező szavait követően az emléktáblánál virágot helyeztek el a Történelmi Vitézi Rend, a Mi Hazánk Mozgalom és a Hun Fokos Szövetség jelen lévő képviselői. Az ünnepséget a Szózat eléneklésével zárták.