2004.11.25. 06:52
Gyémántok után kutatnak a nyomozók és a PSZÁF
Bűncselekmény történt, de károsultak még nincsenek. Így lehetne jellemezni azt a büntetőügyet, amelyről a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tett feljelentést a rendőrségen. Az eljárás a DT Diamond Rt. vezetője ellen indult, jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás miatt.
T. Jánost őrizetbe vették, vallomásában csak annyit közölt, hogy nem követett el bűncselekményt. Cége tavaly nyár óta kereskedett gyémántokkal. Egy-, két-, illetve hároméves futamidőre adták el milliókért az ékköveket.
Egy másik szerződésben vállalták, hogy a gyémántokat visszavásárolják, illetve segítenek eladni. Azok, akik egy évre szerződtek, a pénzükhöz jutottak. Így egyelőre károsult nincs. Felmerül azonban a csalás gyanúja is, mert az ékköveket a valós értékük háromszorosáért értékesítették. A vevők között magánszemélyek, cégek és több önkormányzat is van.