Hírek

2006.01.30. 13:00

Madárinfluenza-járvány fenyegeti Ukrajnát

Ukrajnát madárinfluenza-járvány fenyegeti, ugyanakkor az Ukrán Egészségügyi Minisztérium (MOZU) és az Ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma (MNSZ) felkészültek a legrosszabbra is.

BAMA

Eddig még egyetlen esetben sem terjedt át a veszélyes vírus szárnyasról emberre az országban.

A Podrobnosztyi internetes kiadvány szerint Jurij Poljacsenko elmondta: Ukrajna azon országok közé tartozik, hol járványméreteket ölthet a madárinfluenza, hiszen a tavasz közeledtével egyre több költöző madár jelenik majd meg. Ennek megfelelően a MOZU, az MNSZ és az Állami Határőrszolgálat közösen kidolgoz egy cselekvési tervet – mondta a miniszter.

Az említett három állami szerv közös brigádokat hoz létre, amelyek gyakorlatokat folytatnak majd a madárinfluenza által okozott veszélyes következmények likvidálására. A csoportok többek között felkészülnek a legrosszabb esetekre, is, például arra, amikor evakuálni kell az embereket.

Poljacsenko elmondta, hogy minden egyes alapfelszereltséggel rendelkező kórházban elkülönítettek tíz ágyat, amelyeken a madárinfluenzás betegeket gyógyítanák, vagyis már most készen állunk egy olyan eseményre, amely bekövetkezhet az országban – tette hozzá. (KárpátInfo )

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!