2006.10.08. 18:02
Feljelentik a kormányfőt közérdekű adatok eltitkolása miatt
Folytatódtak a hétvégén a Fidesz által kezdeményezett kormányellenes tüntetések Budapesten a parlament előtti Kossuth téren. Mindkét nap több tízezres tömeg gyült össze a délután öt órára meghírdetett demonstrációkra.
Szombaton Áder János parlamenti alelnök bejelentette: a Fidesz büntetőeljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen amiért eltitkolta az ország gazdasági helyzetéről szóló adatokat. A tüntetők előtt Áder egy úgynevezett vádiratot olvasott fel, amelyben a választási ígéreteket hasonlította össze a mostani helyzettel. Egyebek mellett megemlítette Gyurcsány Ferencet, hogy több százezer munkahelyet ígért, de soha nem látott munkanélküliséget okozott.
Tegnap Navracsics Tibor frakcióvezetője felszólalásában azt hangoztatta: a kormányfő a gyűlölet politikáját hozta be a közéletbe, ezért távoznia kell. Szerinte Gyurcsány nem demokrata, politikája abból áll, hogy társadalmi csoportokat játszik ki egymás ellen.