Hírek

2008.04.16. 10:29

Fogva tartotta és verte élettársát

Közös lakásukban tartotta fogva, sőt rendszeresen bántalmazta is az élettársa - erről tett bejelentést egy ecsédi asszony hétfőn a rendőrségen.

AS Network - heol.hu

A 39 éves nő arról is beszámolt, hogy élettársa csak akkor engedte ki a lakásból, ha közösen mentek valahová. Az asszonyon elvégzett orvosi vizsgálat megállapította, hogy a nő testén nyolc napon belül gyógyuló, friss sérülések vannak, de már gyógyult, feltehetőleg korábbi bántalmazásból származó sebei is voltak.

Hogy élettársa jelenleg hol tartózkodik, arról nincs hír, felkutatása eddig nem vezetett eredményre. A 41 éves férfi ellen több elfogató parancs is érvényben van korábban elkövetett bűncselekmények miatt. A férfi ellen - körözésének elrendelése mellett - személyi szabadság megsértésének minősített esetének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

A rendőrség kéri, hogy aki a fényképen látható férfi tartózkodási helyére vonatkozóan információval rendelkezik, az hívja a 112-es illetve 107-es segélyhívókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!