Hírek

2008.06.02. 21:53

Kubiš úr, ez az ítélet

Úgy tűnik, mintha a szlovák külügyminiszter már most tudná, mi lesz az eredménye annak a vizsgálatnak, amelyet a brutálisan megvert nyitrai magyar diáklány, Malina Hedvig ügyében indítottak, s amely – legalábbis elvben – még folyik.

Stanga István

Miközben a médiumok egy része olyan fajsúlyos ügyekkel traktálja a hazai közvéleményt, mint például Deutsch-Für „Szívtipró” Tamás újabb válása (a politikus nem csupán a Für névnek, hanem a Für-lánynak is búcsút mond), aközben szinte észrevétlen maradt az a hír, amely a 2006. augusztus 25-én brutálisan összevert nyitrai magyar diáklány, Malina Hedvig esetével kapcsolatos. És bár közel két év telt el a mind idehaza, mind pedig külföldön igen nagy visszhangot kiváltó bűncselekmény óta (amellyel magam is foglalkoztam egy új tanú felbukkanásakor, majd a remények ismételt szertefoszlásakor), úgy tűnik, az igazság immár sohasem derül ki..., nem utolsó sorban amiatt, mert komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy ne is derüljön ki, és dacára annak, hogy tekintélyes nemzetközi szervezetek is erőteljesen bírálják Szlovákiának a Malina-ügyben mutatott magatartását. Most éppen az Amnesty International tette ezt, amely jelentésében részletesen foglalkozik a történtekkel, megállapítva, hogy a fiatal lány bántalmazását az emberi jogokat ért súlyos sérelmek közé kell sorolni.

A jelek szerint a jogvédők kritikája alaposan kiakasztotta a szlovák kormányzatot, hiszen mind Ján Kubiš külügy-, mind pedig Robert Kaliňák belügyminiszter cáfolni igyekezett, hogy a hatságok bármiben is hibáztak volna a történtek felderítésekor. Más kérdés persze, hogy ebben a dologban nem annyira a hatalom által produkált szerecsenmosdatás az érdekes, avagy az, hogy az említett politikusok a Malina Hedviget védelmező sajtót kezdték el vehemensen támadni, sőt, még csak nem is az, hogy Kaliňák az Amnesty International „tévedéséről” beszélt..., hanem az a pár mondat, amelyet a külügyi tárca irányítója fogalmazott meg. Kubiš ugyanis azt fejtegette, hogy „...ha befejeződik Malina Hedvig esetének legfőbb ügyészségi vizsgálata, márpedig befejeződik, akkor azok közül, akik olyan szívesen írtak az esetről, remélhetőleg legalább néhányan bocsánatot kérnek, és módosítják a Malina Hedvig ártatlanságát hangoztató korábbi véleményüket”. Hát, nem tudom, hogy másoknak mit mond Kubiš nyilatkozata, de nekem egyértelműen azt sugallja, hogy a külügyér már réges régen tudja annak a vizsgálatnak az eredményét, amely – legalábbis elvben – jelenleg is folyik..., sőt, megkockáztatom, már azelőtt is tudta, mielőtt a vizsgálat egyáltalán elindult volna.

Egyébként meg a sztori engem kísértetiesen emlékeztet Bacsó Péter kultuszfilmjének, „A tanú”-nak arra a ">jelenetére, amikor Virág elvtárs a bírósági tárgyalásra készülő Pelikánnak a kezébe nyom egy csomó papírt, hogy az nézze át újra a vallomását. A gátőr neki is lát, de egy másodperc múlva kiböki: „elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet”. Ám Virág, a régi motoros csöppet sem jön zavarba, kicseréli a paksamétákat, majd felsóhajt: „...az álmatlan éjszakák..., a lónak is négy lába van, mégis megbotlik...” Nos, igen..., a lovak itt is botladoznak, meg Szlovákiában is. Csakhogy ami egy filmben viccesnek tűnik, az a valóságban akár nagyon szomorú is lehet. És erről Malina Hedvigék sokat tudnának beszélni.

Ezek is érdekelhetik