Kék hírek, bulvár

2011.04.18. 13:12

Hevesi búcsúügy: minden eljárás lezárult

Csaknem négy év után lezárult a 2007. június 24-én, a hevesi búcsún történt rendőr–roma összetűzés kapcsán indult minden eljárás. Utóbbiak ugyanis lemondtak jogorvoslati lehetőségükről.

Sz. Z.

A Heves Megyei Bíróság elnökhelyettesétől, szóvivőjétől, dr. Nyíri Beátától kapott tájékoztatás szerint visszavonták fellebbezésüket az elsőfokú ítélet ellen, amely így jogerőre emelkedett. Mint annak idején megírtuk, a Hevesi Városi Bíróság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösöknek a vádlottakat, ezért B. Csabát és hat társát 10 hónap és egy év két hónap közötti börtönnel sújtotta, a büntetés végrehajtását három, illetve négy év próbaidőre felfüggesztette.

Ez ellen kértek jogorvoslatot a terheltek, akik most visszavonták a fellebbezést. Elejtették a rendőrök szerintük jogellenes fellépése miatt beadott pótmagánvádjukat is, ennek alapján a megyei bíróság ezt az eljárást megszüntette.

A váratlan fordulat okáról B. Csabáék jogi képviselőjét, dr. Magyar Elemért kérdeztük.
– Visszaadtam az ügyvédi praxisomat – indokolt –, mert megoldhatatlan dilemmába kerültem. Korábban a hevesi büntetőüggyel egy időpontra tűzték ki egy nagyon fontos nagykátai esetemben a per tárgyalási napját. Mivel Hevesen perbeszédekre került sor, ezért kérésemre Nagykátán elhalasztották az ügyet. A Heves Megyei Bíróságon megint csak arra a napra idéztek a védenceimmel a másodfokú eljárásra, amikorra a másikban Nagykátán. Ezúttal a megyei bíróságot kértem új nap kijelölésére. Az volt a válasz, hogy szó se lehet róla. Mivel műtét előtt is álltam, nem tehettem mást: visszaadtam az ügyvédi praxisomat.

Az egri jogász beszélt a hevesiekkel, akik úgy döntöttek, nélküle nem folytatják a procedúrát. A rendőrök ellen benyújtott pótmagánvádjukat is visszavonták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!