Élősködők ellen jön a gázosítás

A parádi Palócház esete egy különös néprajzi-építészeti eljárás lassú megszűnésének kálváriája. Ráadásul félő, hogy nem egyedi, hiszen az extrém időjárás bármelyik tájházban tehet hasonló károkat, ezen százéves épületek igen sérülékenyek, elemeik pótlása viszont bonyolult problémát jelent.
– Ezen épületet nem kímélték a természeti csapások – fogalmaz dr. Veres Gábor néprajzos-muzeológus, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója a parádi ház kapcsán –, korábban tűz és árvíz is rongálta már meg, három éve pedig a szél tett kárt a tetőszerkezetében. Egy ideig még próbáltuk fóliával védeni az értékes házat, ám a szerkezet megbomlása egy folyamatos romlást hozott magával, így az ott elhelyezett tárgyegyüttest el kellett szállítanunk. A zsúpfedés egyik sajátossága, hogy úgy kötik a rozsszalmát, hogy az vízálló és bizonyos fokig szélbiztos legyen, ám ha egyszer megtörténik a baj, nagyon nehéz már a tetőszerkezetet egyben tartani.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Sarudi aratóverseny. Zsúpot csak kézzel aratott kalászosból lehetett kötni. Ma csak turisztikai rendezvényeken látni látványkaszálást. Fotó: Ötvös Imre
[/caption]

A helyreállításnak csak az egyik oldala volt az anyagiak előteremtése. A szűkös esztendőkben sem a helyi önkormányzatnak, sem a megyei múzeumi szervezetnek, sem a kincstárnak nem volt nyolcmillió forintja, hogy belevágjon ebbe a speciális helyreállítási folyamatba. Ahhoz ugyanis, hogy a Palócház tetejét kijavítsák, előbb hosszú szárú rozst kell vetni, s biztosítani annak kézi learatását és cséplését – a gép ugyanis összetörné a szálakat –, találni kell szakembert, aki ezután a tájjellegnek megfelelő kévét tud kötni, majd ezt a már zsúpnak nevezett tetőfedő anyagot rögzíteni is tudja.

– A zsúpfedés a XIX. században a legelterjedtebb tetőfedési forma volt, ám rendkívül tűzveszélyes, ezért sok helyen idővel tiltani kezdték a használatát. Az előállítása is egyfajta kézi munkát követelt, mely a kalászosok termelésének gépesítése után teljesen megszűnt – magyarázza dr. Veres Gábor. – Ha egy ilyen tetőszerkezet sérül, akkor nagyon hosszú és körültekintő munka indul meg a helyreállítás érdekében.

Nagy veszélyt jelent a moly és az atka is

A tájházakra leselkedő másik nagy veszély a moly és az atka. Ezek az élősködők szabályszerűen megeszik a textileket, faszerkezeteket. Ha ilyen probléma adódik, akkor a szakemberek kivonulnak és elgázosítják az épületet, melynek hatására az élősködők elpusztulnak. Ilyenkor a faszerkezeteket is kezelni kell speciális anyaggal.

Először is meg kell rendelni a hosszú szárú rozs elvetését. Biztosítani kell, hogy érés után az aratás kézzel történjen, s a hagyományos, évszázados technikával kell a szemet kinyerni, hogy a szár ép és egész maradjon. Ezután kereshetünk egy olyan szakembert, aki a rozsszalmát kötni tudja – ekkor már fontos a tájjellegű építészeti szokások, kötések betartása is –, s olyan munkaerő is kell, aki a tetőn a zsúpot egybe tudja kötni.
– Egy dunántúli cég szakosodott a rozstermelésre, egy egri ácsmester pedig meg tudja azt kötni – folytatta a néprajzos-muzeológus. – Előírás, hogy a kihelyezett zsúpnak legalább 30 centiméter vastagnak kell lennie, hogy védje az épületet a beázástól. Ha egy tájház télen sérül meg, s van elegendő pénz, akkor tavasszal meg lehet rendelni a rozs elvetését, s ősszel már lehet javítani a tetőt. Ha nincs pénz, vagy túl vagyunk a rozs vetésének idején, akkor évekig is eltarthat egy ilyen tetőszerkezet javítása.

E speciális építészeti eljárás azonban nem csak a tetőszerkezetet érinti. Nem egyszerű pótolni a vályogtéglát, ma már kevesen tudnak tapasztani vagy vesszőkerítést fonni. Szerencsére a szabadtéri néprajzi múzeumok folyamatos bővülése és az épületek javítása nyomán kialakult az a hálózat, mely biztosítani tudja a speciális építőanyagokhoz való hozzájutást.
Mindez azért is elgondolkodtató, mert a folyamatos esőzés, a talajok felázása komoly károkat tehet a tájházakban, mely a népi építészet utolsó öröksége. Helyreállításuk jelentős költség, így fenntartóiknak nem árt ezt is figyelembe venni az éves költségvetés tervezésekor, mely sok esetben rendkívül kevés.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] A parádi Palócház. Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Alföld, hegyvidék: nyomtatni vagy inkább csépelni? 

Alföld: A kalászosokat aratás után helyben nyomtatták (leterítették és állati vagy emberi erővel a magvakat kitaposták). A gabona szára ilyenkor sérült, így a szalma nem volt alkalmas tetőfedésre.
Hegyvidék: A gabonát csűrökbe szállították, ahol kézi erővel a szemet kicsépelték. A szár ilyenkor ép maradt, összekötve alkalmassá vált tetőfedésre, ám száradás után rendkívül tűzveszélyes volt.