Közélet

2012.01.19. 14:56

Nem kell költöznie a világhírű mestercukrásznak

Kopcsik Lajos egyelőre még csak szóban kapott ígéretet arra, hogy a Törvényház utcai műhelyében dolgozhat tovább.

B. K.

Tavaly számoltunk be arról, hogy Kopcsik Lajos, a világhírű Oscar-díjas mestercukrász elkészítette egy 35 tárgyból és néhány fotóból álló vándorkiállítás anyagát, amit az egriek az Eger Hotelben tekinthettek meg. Az anyag idén a tervek szerint Eger több testvértelepülésére is eljuthat majd.

Akkor azt is megírtuk, hogy tavaly december 31-én befejeződik a munka a Törvényház utcai műhelyben, mivel lejár a mester és az EVAT Zrt. közötti szerződés. A társaság igazgatója, Várkonyi György akkor azt nyilatkozta lapunknak, hogy ezt követően is biztosítanak helyiséget az alkotónak.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] A mester alkotás közben. A Törvényház utcában folytathatja a munkát. FOTÓ: AS-ARCHÍV
[/caption]

Tegnap megkérdeztük a mestert, hogy végülis hol folytathatja a munkát idén. Kérdésünkre nem tudott konkrét választ adni, mivel új szerződést egyelőre nem kötöttek vele. Szóban kapott ígéretet arra, hogy a Törvényház utcai műhelyben dolgozhat tovább, azonban ezt hivatalosan még nem erősítette meg senki.

Az EVAT Zrt.-től azt az információt kaptuk, hogy egyelőre minden marad a régiben, azaz nem kell költöznie Kopcsik Lajosnak. Nyugodtan folytathatja a munkát, az eddigi feltételekkel. Erről hamarosan hivatalosan is értesítik őt, s a szerződést is aláírhatják.

Ezek is érdekelhetik