Ír kocsma-punk: érezzük jól magunkat!

A Paddy and the Rats tengeri „patkányai” már három éve járják a magyar és külföldi vizeket. Két nagylemezt adtak ki, felléptek számos hazai és nemzetközi fesztiválon és kétszer adtak telt házas koncertet az A38-as hajón. Legutóbb a Bartakovics Béla Közösségi Házban zenéltek az egri közönségnek.

- Honnan indult a zenekar?
- Már a harmadik éve működik a zenekar. 2008 májusában alakultunk meg. Vince, a basszus gitáros és Joey, a gitáros a Disco Expressben, én pedig Seamussal a Rockets nevű rock ''n'' roll bandában zenéltem. Együtt turnéztunk és kitaláltuk, hogy alakítunk közösen egy punk zenekart. Nagyon szerettük az ír zenét, ezért ír punkot kezdtünk el játszani.

- Mit jelent a név?
- Paddy, a Patrick becézése, ő az írek védőszentje, ez az ír vonalat erősíti. A rats pedig arra utal, hogy a patkány is egy olyan mocskos állat, mint a punk zene.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Fotó: Peka Roland
[/caption]

- Elmondásotok alapján „kalóz- punkot” játszotok. Mi jellemzi a zenekart? Miből áll ez a „kalóz- punk” világ?
- Hívjuk még matróz- punknak is. A fellépéseken mindig be is öltözünk, nekem kétfajta ruhám van. Sam, a hegedűsünk visel tradicionális skót szoknyát, míg Joey cilinderes lordot alakít. A zenekar nevei is kitaláltak. Van egy sajátos ír világunk. Az összes dalszövegben megjelennek különböző fiktív személyek, alakok, akik végig kísérik az elmúlt két lemezünk történéseit és minden dalban feltűnnek.

- Tehát létrehoztatok egy sajátos atmoszférát a zene közben. Milyen visszajelzéseket kaptok a közönségtől?
- Mivel az egész egy kitalált kis sztori, játék, illetve színház is, szerintem nagyon tetszik az embereknek. Ezért is tud ez a dolog ilyen jól működni, mert ez nem olyan zene, amit csendben, ülve végig lehet hallgatni. Aki a koncertjeinkre eljön, jól érzi magát, táncol és iszik. Ráadásul van hozzá egy plusz kitalált, kialakított világunk is, ami olyan hangulatot ad, amit más koncerten, más zenekaroknál nem lehet megkapni.

- Mostanában jött ki az új klipetek, a Pilgrim On The Road. Miről szól ez az új videó?
- Ez a második klip, amit leforgattunk. A dal szövegét hivatott alátámasztani, ami arról szól, hogy egy vándor kóborol az erdőben és elveszíti a helyes ösvényt. Aztán megpróbál visszatalálni a helyes útra, miközben csuklyás alakok üldözik. Ez a modern ember allegóriája, aki a társadalomtól izolálva keresi a helyét, miközben igyekszik megtalálni önmagát is. A csuklyás alakok a saját démonjainkat jelképezik, akik elől nap mint nap szeretnénk elfutni. A történet vége pozitív kicsengésű, a vándor odaér a várhoz és megszabadul a démonoktól.

- A zenéteket körbeveszi az ír kocsmai hangulat. Miért ez lett a központi élménye a Paddy and the Ratsnek?
- Sok autentikus ír kocsmában jártam, ott sörözgettem helyiekkel, sok ötletet, zenét, dallamot, sztorit sikerült gyűjtenem. Az egész hangulatát imádom. Írországban még mindig a kocsmában zajlik az élet, nagyon jó közösségi hely. Régen az emberek, ha szomorúak, vagy ha jókedvűek voltak, lementek a helyi pubba beszélgetni. Nem úgy, mint manapság, hogy ha lemész a kocsmába, vagy hulla részeg alakokkal találod magad körülvéve, vagy bömböl a zene és nem tudsz beszélgetni. Az autentikus közösségi élményt szeretnénk erősíteni. Erről szól az egész, hogy legyünk együtt, érezzük jól magunkat egymással és lényegében a koncertjeink is ilyenek.

- Bár Írországban nem, szinte egész Európában voltatok már zenélni. A sok külföldi élmény közül mit tudnál a leginkább kiemelni?
- Elég sok külföldi fesztiválon felléptünk. Turnéztunk Dániában, Németországban, Svédországban, valamint voltunk a környező országokban is, például Szlovákiában, Ukrajnában, Erdélyben és Ausztriában is. Az egyik legnagyobb élményem tavaly nyáron történt, valahol Hamburg környékén. Tízezer fős kelta fesztiválon a nagyszínpadon léptünk fel, főműsor időben, és ott tényleg fantasztikus élmény volt ennyi ember előtt játszani.

- Vannak-e zenei példaképeid?
- Nagy példaképem John Lennon és Jim Morrsion, bár ők erőteljesen más vonalat képviselnek. Szeretem az Oasist, valamint az ír vonalról Shane MacGowant. Szerintem ő minden ír punk zenével foglalkozó zenészt meghatároz, mivel nagy egyéniség. Valamint a Dubliners is megemlíteném, akik egy tradicionális ír banda. A punk irányból pedig a Sex Pistols, a Ramones hatottak a zenénkre.

- Voltatok-e már korábban Egerben játszani? Milyen élményeid vannak a városról?
- Ez az ötödik alkalom, hogy Egerben játszunk. Egálban, Broadwayban, szilveszteri koncerten a Dobó téren, tavaly pedig egy főiskolás rendezvényen is felléptünk. Mivel miskolciak vagyunk, át szoktunk járni, így többször is voltam már Egerben. Nagyon szeretem a várost, tök jó hangulata és nagy történelme van, de a vár is csodálatos. Sajnos a fellépések előtt nincs alkalmunk nézelődni.

- Mi az életfilozófiád?
- A Pilgrim On The Road című dalunknak a refrénje szerintem egy elég fontos üzenet. Mindig küzdeni kell, hiába vannak mély pontok, ezekből fel kell tudni állni. Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember valahogy elfogadja azokat a dolgokat, amik történnek vele, elfogadja önmagát és akkor boldogan tud élni.

- Mit gondolsz, a küzdés vezetett el idáig?
- Nem értem el mindent, amire vágytam. Nagyon jó helyen tart a zenekar, elvégre ennyi idő alatt nagyon kevesen jutnak el idáig, és ezért hálásak is vagyunk a közönségünknek és a kluboknak. Minket nem a média dobott fel, hanem abszolút saját erővel értük el a sikereinket. Azonban még mindig vannak célok. Az édesapám mindig azt mondta, hogy az az ember, aki nem a Holdat célozza meg, az még a csillagokat sem fogja tudni elérni. Engem ez visz előre, mindig ez motivált, ezt minden szituációra ki lehet vetíteni.

- Nálad most mi a Hold?
- Külföld. Ugyanis Magyarországon ezzel a műfajjal már elég sok mindent el tudtunk érni.