Közélet

2014.06.23. 07:20

A Gárdonyi-szobor lesz a tér fő látványossága

A volt Centrum parkoló helyén, vagyis a Gárdonyi téren áll majd a tér névadójának, Gárdonyi Gézának a szobra kedvenc fája, egy jegenyefa alatt.

eger.hu

Az áruház mögött, a régi parkoló helyén egyre inkább kivehető, hogy milyen lesz a Gárdonyi Gézáról elnevezett tér. Erre a területre összesen kilenc fa kerül, illetve a patak túloldalára még négy, tehát itt jelentősen bővül a zöldfelület a korábbi állapothoz képest - írja az eger.hu.

- Aki erre jár, az már valamennyi elemét látja a térnek: láthatók a kis kockakövek, hiszen mindenütt ilyen burkolat lesz, látja az osztó bordákat ebből a nagyon szép travertin kőből és látja a félig kész növény kazettákat, amibe majd fákat ültetünk. Ezt a területet szegélyezi a megmaradó és újonnan épült kőfal és bizony, a fő látványossága a térnek Gárdonyi Géza szobra lesz, amit majd októberben helyezünk el, a már kész térre – nyilatkozta Tuza Róbert a Városüzemeltetési Iroda vezetője.

Ez a Gárdonyi-szobor Kutas László alkotása lesz.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] A Gárdonyi téren már végeztek a közműkiváltással Fotó: eger.hu
[/caption]

A közműkiváltás ezen a részen májusban befejeződött. A nyilvános illemhelyet is elbontották már. A burkolás már korábban elkezdődött, az áruház felől haladnak a patak támfala felé. A Gárdonyi tér, a patak túloldalán levő Végvári vitézek tere és a központi terület, vagyis a Dobó tér így egységes, összefüggő térsort alkot majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!