Kultúra

2010.11.21. 05:34

Megváltozott Csernus doki kezdeti laza kapcsolata

Dr. Csernus Imre új könyve az ízekről, ételekről, borokról és emberi problémákról szól. A kötetet hamarosan Egerbe is elhozza.

HEOL

– Az élet nagyon szép, de csak akkor, ha elfogadjuk az árnyoldalait is, és nem csak tettetjük az őszinteséget. Hiteles embereket kerestem egy őszinte beszélgetéshez – hasonló hasonlót vonz –, olyanokat, akik hisznek abban, amit csinálnak. Meghívtam őket, legyenek vendégeim az új könyvemben. E gondolatokkal elevenítette fel a „Felnőtt húsleves” megszületésének körülményeit dr. Csernus Imre. S hogy hogyan lett „Felnőtt húsleves”? – A magyar kulináriát pontosan kifejezi a húsleves, a „felnőtt” pedig ezúttal a felelősségvállalást jelenti – adta meg a magyarázatot a szerző. Csernus doktor könyvbeli beszélgetőpartnere ezúttal Ádám Csaba mesterszakács, Pampuryk Péter képzőművész és az egri borász, Csutorás Ferenc volt.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Dr. Csernus Imre, Csutorás Ferenc, Pampuryk Péter és Ádám Csaba. Hasonló hasonlót vonz.
[/caption]


– Intenzíven kötődöm a borhoz, sokat járok Egerbe is. A kezdeti laza kapcsolat fokozatosan megváltozott, megszerettem itt lenni, s ebből már sok minden adódott – árulta el az egri „vonalról” az ismert pszichiáter. – Lényeges: a lehetőség mindenki előtt ott áll, csak észre kell venni és megfelelő döntéseket kell hozni. Sokan gondolják: nincs módjuk szebbé tenni a saját életüket. Ezt a legkönnyebb mondani, ahelyett, hogy cselekednénk, inkább magyarázkodunk.


Ez utóbbi, a magyarázkodás, illetve a széthúzás és a rosszindulat Csernus Imre szerint nagyon is intenzíven jelen van Magyarországon. – Nem azt nézzük, hogy a másik mennyi munka által érte el azt, amije van, hanem azt: miért van neki annyi mindene.

Könyvbemutató és borkóstoló

December 13-án, hétfőn este 7 órától könyvbemutatóval egybekötött borkóstoló lesz az egri Bikavér Borházban: az érdeklődők a „Felnőtt húsleves” szerzőjével, dr. Csernus Imrével, illetve Csutorás Ferenc egri borásszal találkozhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!