Krimi

2024.06.05. 05:00

Még mindig nem találták meg a kis Danka holttestét, de szörnyű részletek derültek ki

A kétéves Danka március 26-án tűnt el. Napok alatt kiderült, hogy a gyermek gyilkosság áldozata lett. Bár a bűnösök már rács mögött vannak, a holttest még mindig nincs meg.

MW

Forrás: Bors

A mai napig rejtély övezi a kétéves Danka Ilic halálának körülményeit. A szerb kislányt március 26-án csak egy pillanatra hagyta felügyelet nélkül az édesanyja, hogy inni adjon nagyobbik gyermekének, ez idő alatt azonban a kislány eltűnt. Szörnyű vádaskodások indultak meg ekkor: a szerbek egy része az édesanyát azzal vádolta, hogy eladta a kislányt, emellett egy Bécsben élő román nőt is azzal gyanúsítottak, hogy ő rabolta el Dankát, és vele próbál szökni. Tíz napon át kétségbeesetten keresték a kislányt, ám később kiderült a rettenetes igazság – írja a Bors.

A rendőrség a kislány eltűnését követően azonnal megkezdte a kutatást. Sokáig azt hitték, hogy emberrablóknál lehet, ezért több ország együttműködve kutatott a gyerek után, köztük Magyarországon is. 

Majd kiderült, hogy tévúton jártak a nyomozók akkor is, amikor egy Bécsben készült térkamera-felvételen Danka elrablóit vélték látni. Végül kiderült: nem emberrablásról volt szó, hanem gyilkosságról, mivel mindössze hét perccel azután, hogy Danka ellógott a családi nyaralóból, elütötte őt egy furgon az utcában.

A két férfi az eszméletlen kislányt a gázolás után a csomagtartóba tette, majd egy illegális szeméttelepen rakta le a holttestet.

Utólag fedték csak fel a nyomozás során, hogy a kislány még életben volt, amikor az autó hátuljába rejtették. Amikor pedig felébredt, az autóban utazó két férfi megijedt és megfojtotta Dankát. 
Arra is fény derült, hogy a kislány szülei látták a házuk mellett azt a fehér furgont elhaladni, amiben az elkövetők ültek, sőt még meg is állították, hogy megkérdezzék őket, látták-e a kislányukat. A sofőr és az utasa azt felelte, hogy nem, miközben a gyerek a csomagtartóban volt. 

Nem találták meg Danka DNS-ét

Még mindig nem zárult le a nyomozás a kétéves kislány meggyilkolásának ügyében, jelenleg is tart a bűncselekmény helyszínén talált hajszálak szakértői vizsgálata. Ám a bizonyítékok alapján már teljesen bizonyos, hogy az eset nem úgy történt, ahogy azt az illetékesek a nyilvánossággal tudatták. 

Az ügyészség a Tanjug hírügynökséggel közölte, hogy befejeződött a gyanúsítottak által használt szolgálati autóból begyűjtött DNS-minták szakértői vizsgálata, és ez azzal az eredménnyel zárult, hogy a járműben, illetve járművön nem találták meg a kislány DNS-ét. 

Az ügyészség hozzátette, a GPS-berendezés adatait még vizsgálják a szakértők, hogy a gyanúsítottak merre jártak az autóval. A gyanúsítottak elmeorvosi szakértői vizsgálata ugyancsak befejeződött, de az ügyészség még nem kapta meg a szakvéleményt.

A gyilkossággal a bori vízművek két dolgozóját, D. D.-t és S. J.-t gyanúsítják, jelenleg mindketten vizsgálati fogságban vannak. Az egyik gyanúsított fivére a bori rendőrállomáson lefolytatott kihallgatás során halt meg, az orvos szakértői jegyzőkönyv szerint erőszakos halállal, ami miatt a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya vizsgálatot rendelt el. Édesapjuk ugyancsak vizsgálati fogságban van.

 A gyanú szerint a gyilkosságot követően a kislány holttestét egy szeméttelepre vitték, majd két nappal később D. D. fivére és édesapja segítségével másik – mindmáig ismeretlen – helyszínre vitték át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!