incidens

2020.02.26. 15:28

Felgyújtotta magát egy tüntető Kijevben az elnöki hivatal előtt

Életben maradt, de égési sérüléseket szenvedett.

Gyúlékony anyaggal, feltehetően benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát egy férfi szerdán Kijevben az elnöki hivatal épülete előtt rendezett tüntetésen – számoltak be helyszíni híradások.

A férfit a közelében lévő tüntetők és rendőrök oltották el. Életben maradt, de égési sérüléseket szenvedett. Az elnöki hivataltól származó előzetes információk szerint sérülései nem súlyosak, a helyszínről érkezett képek tanúsága szerint is lábra tudott állni. A kiérkező mentősök kórházba szállították. A helyszínt, ahol az incidens történt, a nemzeti gárda körbekerítette.

Az elnöki hivatal előtt éppen egészségügyi dolgozók demonstráltak az egészségügyi reform ellen, de a férfi nem volt résztvevője a megmozdulásnak. Az lb.ua hírportál úgy tudja, hogy termőföldkérdéssel függ össze a tette, és saját problémájára akarta ily módon felhívni a figyelmet.

Az elnöki hivatal azt közölte, hogy előzetes információk alapján az északkelet-ukrajnai Szumi megyéből származik, és a helyi vezetéssel van vitája. Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint a férfi a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy nem először ment ki az elnöki hivatal elé tiltakozni, próbálta megoldani a problémáját, de eddig senki sem hallgatta meg őt a vezetéstől.

Julija Mendel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szóvivője közölte: az elnöki hivatal állampolgárok ügyeivel foglalkozó osztályának képviselői elindultak meglátogatni a férfit, hogy megtudják tőle, pontosan mi a problémája.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában