Ország-világ

2021.04.06. 10:58

Suttyomban eltüntették a DK oltásellenes petícióját

A kétkulacsos baloldali járványpolitika újabb bizonyítéka: Gyurcsányék nagy dérrel-dúrral elindított petíciója, amellyel a keleti vakcinák alkalmazása ellen hergeltek, hirtelen eltűnt a párt honlapjáról.

Gyurcsány pártja ezt az évet is azzal kezdte, hogy igyekezett keresztbe tenni a járványügyi védekezésnek azzal, hogy a keleti vakcinák ellen hergelt – emlékeztet cikkében a 888.hu.

Sőt: online petíciót indított, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.

Minderről Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője beszélt a Facebookon közzétett videójában, január 16-án, azt mondta: a vakcina körüli bizonytalanság (amit jelentős részben maga a baloldal gerjesztett) okozza az alacsony oltakozási kedvet.

Azóta tudjuk, hogy szerencsére a DK hazugságai nem érték el az általuk – ezek szerint – kívánt hatást.

Bár erre láthatóan ők is rájöttek, és bocsánatkérés helyett szép csendben eltüntették a DK honlapjáról a petíció szövegét, helyén egy üres oldal ásítozik...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában