Jótékonyság

2021.12.08. 21:02

Herczegh Anita: nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat!

Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.

„Nem hagyjuk magukra” a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben – mondta a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke Kaposváron szerdán.

Herczegh Anita a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Hálózat jótékonysági estjén vett részt. A rendezvényt a koronavírus miatt szüleiket elvesztő gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány javára tartották.

Az adománygyűjtéshez csatlakozók nem feledkeznek meg az árvákról, enyhítik fájdalmukat, közösséget vállalnak velük, segítenek a rájuk nehezedő terhek hordozásában – mondta.

Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.

Herczegh Anita II. János Pál pápát idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy akiknek nagyobb a befolyásuk, mert nagyobb vagyonnal és több szolgáltatással rendelkeznek, érezzék magukat felelősnek a gyengébbekért.

Ezt az erkölcsi irányt a keresztény vállalkozók, cégvezetők, így az ÉrMe Hálózat tagjai is magukénak vallhatják – tette hozzá a kuratóriumi elnök.

Rámutatott, a szolidaritás erénye még ennél is jóval többről szól, II. János Pál szerint a hit fényében a szolidaritás arra törekszik, hogy felülmúlja önmagát, felöltse a sajátos keresztény vonásokat: a teljes odaadást, a megbocsátást, a kiengesztelődést.

„A szolidaritás rendkívüli erőket mozgat meg bennünk: segít kiteljesedni a felebaráti szeretetben, megnyitja a szívünket, új értelmet ad az életünknek” – sorolta.

Herczegh Anita a Regőczi Alapítványról elmondta, hogy a szervezetet egy somogyi molnárcsalád legkisebb gyermekéről, Regőczi Istvánról nevezték el.

„A különleges hivatástudatú katolikus pap nem ismert lehetetlent, nem félt, csak hitt, remélt, szeretett, és életével ebben a járványos időszakban is bizonyítja, mennyi mindent tehetünk egymásért” – jegyezte meg.

Hozzátette, Regőczi István (1915-2013) különleges dolgokra vállalkozott: hadiárváknak adott menedéket, egyházközséget, gyermekotthont alapított, üldözött zsidókat bujtatott, amerikai katonát mentett, templomokat, kápolnákat emelt, könyveket írt.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt hangoztatta, hogy a magyarországi Covid-árvákra Áder János államfő és felesége hívta fel a figyelmet a Regőczi Alapítvány létrehozásával.

„Óriási kezdeményezés volt, e nélkül nem, vagy csak jóval később vettük volna őket észre” – mondta.

Felidézte, hogy az alapítvány hírének hallatán kaposvári vállalkozók, polgárok keresték meg, azt kérdezve, hogyan tudnának részesei lenni annak az örömnek, amit a segítségnyújtás jelent.

A politikus az árván maradt gyermekek és az őket nevelők problémáját érzékeltetve beszámolt arról, hogy egy nagymama levélben fordult hozzá segítségért, miután neki és a nagypapának három unokáról kell gondoskodnia a szülők halála miatt.

Jelezte, hogy a város „megtette értük mindazt, amit meg kellett tennie”, ez nem jogi, hanem erkölcsi kötelessége volt.

Az est keretében árverést rendeztek, ahol húsz tételre licitálhattak a vendégek. A tárgyak között kézműves termékek, műalkotások, élelmiszerek és egyebek mellett utalványok is voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában