Erőfitogtatás

2022.02.21. 22:33

Jakab Péterék szava volt a döntő az ellenzéki köztársaságielnök-jelölt kinevezésében (videó)

Az ellenzéki pártokon belül, a köztársaságielnök-jelöltek személyét illetően konfliktus alakult ki.

Napok óta attól hangos a sajtó, hogy az ellenzéki pártokon belül, a köztársasági elnök-jelöltek személyét illetően konfliktus alakult ki. 

Király Júlia, Márki-Zay Péter gazdasági kabinetjének az egyik tagja, huncut, pici, gazembernek nevezte Róna Pétert, azt a jelöltet, akiben végül sikerült megállapodni.

 Sajtóhírek szerint a döntésben a Jobbik szava volt a döntő és ezzel gyakorlatilag sikerült Márki-Zay Péterrel szemben érvényesíteni az akaratukat. Az erőfitogtatásnak az lett az eredménye, hogy nem Iványi Gábor lett a jelölt. A Mediaworks Hírcentrumnak a jobbikos Steinmetz Ádám gyakorlatilag elismerte, hogy valóban ez történt, mint mondta: 

Örülök, hogy a Jobbik, illetve Jakab Péter által, alkalmasnak tartott személyt tudták támogatni a többiek is.

Arató Gergely a DK országgyűlési képviselője azt mondta, hogy pártja elfogadta Róna Pétert de Iványi Gábornak jobban örültek volna, ugyanakkor belső tárgyalásokról nem szeretne beszélni. Csárdi Antal kérdésre megerősítette, hogy valóban vita volt a pártok között, de szerinte fontos kompromisszumokat kötni. Csárdi szerint Róna Péter és Király Júlia között hosszú évek óta tartó konfliktus van és mint mondta, megérti Király Júliát. Volner János független országgyűlési képviselő szerint a baloldali pártok közötti feszültség a kormányzóképtelenségüket mutatja.

 

Borítóképen: Róna Péter közgazdász, az LMP programtanácsának elnöke a párt Megújuló Magyarország című programját bemutató budapesti sajtótájékoztatón 2014. március 11-én.

Cikk létrehozása

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában