Közlekedés

2023.12.02. 11:02

Rendkívüli bejelentést tett Menczer Tamás, sokakat érint (videó)

A kormány ígéretének megfelelően december 15-én délben adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán megosztott videóban, írja az MTI.

MW

Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Menczer Tamás azt mondta: ez egy régen várt fejlesztés a régióban, és a beruházásnak rendkívüli jelentősége van, hiszen nagyban megkönnyíti a Pátyon, Biatorbágyon, Budajenőn, Telkiben és Budakeszin élők mindennapjait.

Hozzátette, hogy már készül a pátyi elkerülő szakasz is, amelyet tavasszal adnak át.

Az államtitkár jelezte, hogy a teljes beruházás 5,8 milliárd forintos kormányzati finanszírozással valósul meg.

Emlékszem, jól és pontosan emlékszem, hogy az egész még a covid alatt kezdődött, akkor Szijjártó miniszter úr vezette a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset és én ekkor tudtam ezt a fejlesztést az asztalra tenni. Majd Szijjártó miniszter úr támogatásával tudtam áttolni az operatív törzsön, ezt követően pedig áttolni a kormányon

– fogalmazott Menczer Tamás.

Az államtitkár egy nagy közös sikernek nevezte, hogy ezek a fejlesztések a háború és a szankciók ellenére folytatódtak és befejeződnek.

Menczer Tamás a videó végén megköszönte a budakörnyéki emberek türelmét és bizalmát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában