Sport

2013.03.22. 11:53

Szundinak egy óra kellett

Sár, jég és hó. Mindez egy viadalon, a 20. Eged-hegyi futóversenyen várt a mindenre elszánt indulókra.

Bódi Csaba

Szundi Attilának alig több mint egy órára (1:00.33 ó) volt szüksége ahhoz, hogy az érsekkerti rajthelytől 13,4 kilométert megtéve elsőként érjen célba az  Eged-hegyi futóversenyen. Az indulókat a márciusi, téliesre fordult időjárás sem rettentette vissza attól, hogy idén is meghódítsák Eger hegyét.

– Ilyen extrém talajviszonyok még egyszer sem tették próbára a résztvevőket – magyarázta Budai Gyula, főszervező a Egri Atlétikáért Alapítvány és a Nagy SE versenyét követően. – Előfordult már saras, vagy havas év, de olyan, hogy az útvonalon sárral, jéggel és hóval is egyaránt meg kelljen birkózni, nos, ilyen még nem akadt példa a húsz év folyamán.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Az érsekkerti rajthely száraz bitumenje után csak nehezebb útviszonyok következtek Fehér Enikőék számára. A célba azonban minden induló beért. Fotó: Lenkey János
[/caption]

Mindezen körülmények ellenére az összes (60) induló teljesítette a távot, amelynek végén a díjakon kívül Fruit Café-kóstolás és forró tea várt a beérkezőkre.

A kategóriák győztesei. Eged-hegyi futás. Felnőtt férfiak: Dorner László 1:04.59 óra. Felnőtt nők: Farkas Amália 1:26.49. Ifjúsági fiúk: Révész Tamás Zoltán 1:09.10. Szenior I. férfiak: Szundi Attila 1:00.33. Szenior II. férfiak: Nagy Róbert 1:04.03. Nők: Kazainé Bodnár Szilvia 1:13.39. Szenior III. férfiak: Bagi János 1:13.44. Szenior III. nők: Fehér Enikő 1:15.18. Érsekkerti futás, férfiak: Marczis Dávid 4:56 perc. Nők: Székely Anna 6:14.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!