Irigység

A legjobban az a nagyon komoly felvetés tetszett, hogy Szoboszlai Dominikot a Liverpool egy évre biztosan kölcsönadja. Talán a Premier League egyik kis csapatához – egyáltalán: létezik ilyen a világ legerősebb bajnokságában? – vagy a másodosztályba, a Championshipbe, és majd meglátja, hasznos lehet-e a számára. Ehhez képest az, hogy a magyar válogatott csapatkapitányát az angol klub csupán a kispadra szánja, még viszonylag normális vélemény – hangsúlyozom, ehhez képest!

Azok a kommentek, amelyek a keresetére születtek, eleve szörnyszülöttek. Persze, annak, aki havi három-négyszázezer forintot kénytelen beosztani a családja érdekében, fel sem fogja azt, ha valaki naponta jut hozzá valamivel több mint ötmillió forinthoz, és azt is belátom, hogy ez frusztrálóan hathat. Ez egészen más dimenzió, mint amelyben mi, átlagemberek élünk, de azt tudomásul kellene vennünk, hogy attól, mert irigyeljük, le akarjuk rántani magunk mellé őket, nekünk nem lesz jobb. És persze a lényeg az, amit a Sztárom a párom című filmben mond a Hugh Grant által alakított William Thacker a Julia Roberts által megformált világhírű színész Anna Scottnak: „Önről a világon mindenki tudja, hogy kicsoda, az én nevemre olykor az anyám sem emlékszik.”

Az olcsó irigység mellett viszont kár lenne elmenni szó nélkül, és nem azért, mert beteg lélekre vall – ez a pszichológusok asztala, nem ide tartozik. Viszont roppant igazságtalan minden egyes sikeres sportolóval, mi több, emberrel szemben, de mi maradjunk a sportnál.

Ők zömmel kicsi gyerek koruk óta rengeteget dolgoznak, és a legostobább kérdés ilyenkor, hogy mennyi lemondással járt ez. Egerszegi Krisztinától kezdve Szoboszlai Dominikig azt csinálták, amit akartak, amit szerettek, napi tíz órákat edzettek, számukra az jelentette volna a lemondást, ha nem úszhattak vagy futballozhattak volna. Mindent alárendeltek egy célnak, és ha valaki irigyli őket, hát csinálja utánuk! Egy futballista szerencsés, mert a tehetsége jól fizető szakmába viszi, de a sok pénzt, a dicsőséget nem adják ingyen. A végállomás mindig tetszetősebb, mint az oda vezető út, amelyen rengeteg a kátyú, a bukkanó, de mindenki előtt nyitva áll. Irigykedni könnyű – tessék bejárni!