Csúcsfoci

Novák Miklós

Minden idők leghosszabb Magyar Kupa-meccseként vonul be a honi futballtörténelembe a szerdai Ferencváros–Puskás Akadémia találkozó, amelyet a házigazda zöld-fehérek hosszabbítás után 4–3-ra nyertek meg, s jutottak a nyolcaddöntőbe. Az eredmény, a hét gól, a 132 percnyi játékidő önmagában is kuriózum, de aki nézte a meccset, ennél többet láthatott. Csúcsfocit. Hazai szinten mindenképpen, de a mérkőzés nemzetközi mércével is megállta a helyét, a kicsit langyos első fél­idő után feltétlenül. 

Előre hozott döntő – Hornyák Zsolt utólag így jellemezte az összecsapást. Klisé, mondhatnánk, de velejéig igaz. A Puskás Akadémia vezetőedzője hozzátette, már most készülnek a (nem hivatalos) visszavágóra, hiszen a két csapat három hét múlva a bajnokságban ismét megküzd egymással. Hornyák Zsolt még csak véletlenül sem utalt a meccs vitatható jeleneteire, pedig megtehette volna, mert volt belőlük jó néhány. Az első félidő végén először is a Fradi egyenlítő gólját Esiti gyanús labdaszerzése előzte meg, majd a túloldalon Wingo szerelési kísérletét akár szabálytalannak is ítélhették volna. A hosszabbítás hajrájában aztán háromszor is VAR-vizsgálat előzte meg a játékvezető döntését, s ezekből csupán egyszer jöttek ki jól a vendég felcsútiak. 

A VAR előtti korszakban, könnyen lehet, a Puskás Akadémia győzelmével ért volna véget a meccs. 

Hornyák Zsolt mégsem panaszkodott, nem keresett kifogást.

Mégpedig azért, mert nyilván őt is magával ragadta a férfias küzdelem, a színvonalas, izgalmas játék. A futball felsőfokon. Ilyen mérkőzések után nincs okunk fanyalogni amiatt, hogy mindkét csapatban többségben voltak a légiósok, inkább azt emelhetjük ki, azoknak a magyar futballistáknak, akik pályára léptek, nyilván az épülését szolgálta az összecsapás. 

Nehéz lenne megindokolni, miért éppen ez a mérkőzés hozott felejthetetlen csatát. A két edző személye nyilván meghatározó. Hornyák Zsolt nem csak a szólamok szintjén élvezi a bizalmat a Puskás Akadémiánál, hiszen már az ötödik idényét kezdte meg Felcsúton. Sikeresen építi be a magyar tehetségeket (Komáromi, Corbu, Gruber, Kern), s eddig alulértékelt futballistákat (Colley, Soisalo) serkent kiváló teljesítményre. A Fradiról pedig most már egyértelműen kijelenthető, nem a nyári igazolásokkal volt gond, Abau Fani, Makreckis, Ben Romdan, Abena, Cissé kiváló futballista, csak éppen csapattá kellett gyúrni a nemzetközi brigádot, amibe Csercseszov bicskája beletörött. Sztankovics jó úton halad, bízik a magyar játékosokban is, a mostani csapatból akár az elmúlt évek legjobb Fradija válhat.