Kárpótlást!

Novák Miklós

Amikor e sorokat írtam, úton kellett volna lennem Szófiába, a cikk megjelenésekor pedig már a bolgár fővárosban várnom izgalommal telve az esti Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt. Egyike vagyok ugyanis annak a háromezer magyar károsultnak, akiket a Bolgár Labdarúgó-szövetség példátlan intézkedése és – akár vétlen, akár tudatos – szerencsétlenkedése megfosztott attól, hogy a helyszínen szurkoljon a magyar válogatottnak. Személyes ügy, tudom, akár magyarázkodhatnék is amiatt, hogy miért nem vágtam neki az útnak, hiszen újságíróként bejuthatnék a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionba. Nos, mert a barátaimmal közösen végre szurkolóként szerettem volna átélni az élményt, hogy tanúja lehessek, amint a magyar válogatott kivívja a részvételét egy világversenyre.

Gyerekként ez nem adatott meg. Első és felejthetetlen tévés sportélményeim egyike a Bolívia elleni kettős győzelem az interkontinentális pótselejtezőn az 1978-as vb-ért; az 1982-es és 1986-os világbajnokságra kijutott magyar válogatott játékosai pedig kamaszkorom hősei. Aztán következett az űr, a sötétség, a szakadék. Kudarc kudarc után, a sok kritikus írás közepette a kollégáimmal másra sem vágytam, mint hogy végre a siker krónikása lehessek. Szerencsére ez is megadatott. A helyszínen, a Groupama Arénában estem ki a szerepemből Priskin bombagólja után és ráztam a öklöm a norvégok legyőzésekor, majd kivételezett helyzetben ott lehettem az Izland elleni, zárt kapus meccsen, amikor Szoboszlai gólja után többtucatnyi torokból felszakadó üvöltés visszhangzott a Puskás Arénában.

Szurkolóként persze mégis más. Ötven pluszos baráti társaságunk gyermeki izgalommal készült az útra, még a szervezésre is összehoztunk egy személyes összejövetelt. Indulás szerda kora délután – mert persze a munka az első… –, báránysültes vacsora Nisben, másnap megérkezés és hangolás Szófiában a többi magyar drukkerrel, és persze a vágyak szerint mámoros éjszaka. Ebből lett füstbe ment terv.

Nem foglaltunk repülőjegyet, kocsival mentünk volna, a szállást sem fizettük még ki, nem ért hát kár bennünket. Mégis kárpótlást áhítunk.

Eggyé válni a sikerben, közösen megélni a nagy pillanatot, a katarzist: ez az élet nagy ajándéka mindenkor, amire egy labdarúgó-mérkőzés különös miliőt teremt.

Egy a vigaszunk. Nem kell „bezzeg a mi időnkben…” kezdetű meséket költenünk, a gyerekeink abba nőnek bele, hogy ismét van futballunk, van csapatunk, vannak egyszerre érzelmes és klasszisjátékosaink, akikre büszkék lehetünk.

Szurkolók nélkül más, nehezebb lesz, de ma este egyszerűen nem veszthetünk. Egyedül ez adhat kárpótlást.