Párizs reménye

Ökrös Csaba

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magyar csapatok a nehéz helyzetekben, amikor a leginkább szükséges lenne, nem állják meg a helyüket. A kézilabda különösen az a sport, amivel kapcsolatban korábbi keserű tapasztalataink erősítik kishitűségünket. A női kézilabda sem kivétel ez alól. És ezt nem csak az egyenjogúságra való törekvés társadalmi igénye mondatja velem.

A női kézilabda-világbajnokság során sajnos több olyan meccs is volt, amelyek során a mieink összezavarodtak egy időre, és könnyű sikerrel ajándékozták meg ellenfeleiket. Mondhatni az történt, ami a bennünk élő kishitű nézetrendszere alapján volna elvárható. Ám az élet rácáfolt a balsors alapú, pesszimista hozzáállásra.

A világbajnokságon rájuk váró utolsó meccsükre a mieink számára eléggé leegyszerűsödött a helyzet: bizonyossá lett ugyanis, hogy a horvátok elleni középdöntős meccs megnyerése az olimpiai remények továbbélését is jelentené. Azzal a céllal léphettek pályára a magyarok, hogy a horvátok legyőzésével olimpiai selejtező tornán játszhassanak. A nagy tét természetesen idegessé tette a magyar válogatottat, de ki ne izgulna, ha fontos meccset játszik. Némi problémát az jelentett, hogy a felfokozott lelkiállapot rányomta bélyegét a mieink játékára.

Olyannyira, hogy a horvátok elleni meccs hosszú ideig az ellenfél vágyainak beteljesülését ígérte. Az utolsó negyedóráig magabiztosan vezetett, úgy tűnt, neki áll a zászló. A mieink sem a védekezésben, sem a gólszerzésben nem remekeltek, a horvát kapust viszont naggyá tették. A második játékrész közepén hat góllal vezettek a horvátok, amikor szinte új mérkőzés kezdődött. Ennek során a magyarok valahonnan új erőt merítettek, és miközben tíz gólt szereztek, az ellenfélnek már csak hármat engedélyeztek. 

Olyan elszántsággal játszottak a mieink, olyan össz­pontosítással küzdöttek, hogy az szinte kalapért kiáltott. 

Mert meg kellett emelni a játék láttán.

A sportcsarnokban összegyűlt maroknyi magyar szurkolótábor egy pillanatra sem csendesedett el a meccs során, töretlen hittel biztatták válogatottunkat, talán ennek is része volt a lenyűgöző fordításban. A csapatunk tagjai mindvégig azt érezhették, hogy a győzelembe vetett hitük nem puszta kincstári optimizmus, hanem szilárd alapja van.

A jövő évi olimpiai selejtezőn pályára lépve remélhetőleg erőt ad majd a magyar női válogatottnak az, amit a horvátok elleni meccsen átéltek. Azzal a tudattal léphetnek pályára, hogy nem lehetetlen elérniük a lehetséges sikert.

kiemelés: Olyan elszántsággal játszottak a mieink, olyan össz­pontosítással küzdöttek, hogy az szinte kalapért kiáltott.